Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Le a maximalizmussal! – A nyár a feltöltődés ideje

2017. augusztus 13.

A nyár a feltöltődés idejeA nyári hónapok együtt járnak az óvodai és az iskolai szünettel, ami ugyebár nem hátrány, ha mi vagyunk a gyerekek, ám kevéssé felhőtlen, ha mi vagyunk a szülők, akiknek meg kell oldani a gyerekek elhelyezését, vagy ki kell találni a programokat. 

Higgyék el, hogy a gyerek jól tudja érezni magát a legegyszerűbb program közben is. Ami fontos, hogy a gyermek korának és mentális fejlettségének megfelelő játékot, kikapcsolódást találjunk. Ami egy 12 éves koraserdülőt kikapcsol, az egy 6 éves kisiskolást még nem. Rengeteg ingyen program és lehetőség van azok számára is, akik nem tehetik meg, hogy drága táborokba befizessék gyermeküket. Sőt tévhit, hogy ott boldogabb vagy hasznosabb lenne az időtöltés. A maximalizmus láncát le kell vetni és nem keseregni kell, hanem aktívan megtervezni a gyerek „szabadságolását”, ahogy ezt mi felnőttek is tesszük.

És, hogy kell-e nyáron „fejleszteni” a gyereket? NEM! Ön örülne, ha a főnöke maga után küldene egy paksamétát, hogy nézze át a szabadsága alatt? Jogosan ki lenne akadva, ahogy a gyerek is, aki ugyanarra vágyik, mint mi: feltöltődés, szabadságérzés, napi rutinból való kiszakadás.

Ne gondolják, hogy a gyermekük először fogja megélni a szeparációt. Igen, a gyerek nélküli nyaralás elszakadást jelent. De ez az elválás időszakos és visszafordítható. Önmagában az egy hét külön szabadságolás nem traumatikus.

Együtt vagy külön?

A gyerekben is megvan az igény a külön tevékenységre, ahol az anya vagy az apa nem lehet jelen.



Láthatatlan tömeggyilkos a légkondicionálóban

2017. augusztus 13.

1976-ban – látszólag érthetetlen körülmények között – 260 ember, köztük 221 legionárius kapott végzetes tüdőgyulladást Philadelphiában egy ünnepi nagygyűlésen. Hogy mi okozta halálukat? McDade és Shepard doktorok eredtek útjába a különleges halálesetnek, s a rákövetkező évben sikerült megtalálniuk a kórokozó baktériumot, amit az áldozatokra utalva Legionella pneumophila-nak neveztek el. 
Hosszas epidemiológiai vizsgálataik során kiderítették, hogy a kórokozó észrevehetetlenül és kikerülhetetlenül támadt az ünnepelő veteránokra: a szálloda légkondicionálójának párásítója permetezte a levegőbe. Mindez azonban nem egy jól megtervezett vegyi támadás, hanem a szálloda légkondicionáló berendezésének nem megfelelő tisztításából és fertőtlenítéséből adódó, egyébként elkerülhető baleset volt.

Az épületek és a gépkocsik légkondicionáló berendezése jó szolgálatot tesz a nyári kánikulában, azonban egészségünkre ártalmas is lehet, ha azokat helytelenül használjuk, és nem fordítunk kellő figyelmet rendszeres tisztításukra.

Mint a történeti bevezetésből is kiderül, a légkondicionáló berendezésekből egészségre ártalmas kórokozók kerülhetnek a légtérbe. Az utóbbi évtized megfigyelései azonban azt bizonyítják, hogy a légkondicionáló berendezésekkel nemcsak kórokozók, hanem különféle vegyi anyagok is bekerülhetnek a lakás/iroda légterébe és a zárt térben keringve légúti irritációt, megbetegedést okozhatnak.

Ezt okozza a légkondi, ha rosszul használjuk

A már említett Legionella pneumophila az egyik olyan kórokozó, mely a légkondicionáló berendezésekben elszaporodhat. A baktériumnak két különböző típusa is ismert, amelyek közül az egyik súlyos tüdőgyulladást, a másik influenzaszerű tüneteket okoz. Szintén légkondicionáló berendezésben telepedhetnek meg és terjedhetnek az Aspergillus gombák különböző fajtái, melyek belégzése főként legyengült immunrendszerű egyéneknél vezetnek súlyos gombás tüdőbetegségek kialakulásához, de a gomba spóráinak belégzése allergiás kórképek (asztma, allergiás nátha, kötőhártya gyulladás) kialakulását is előidézhetik.



Betegíthet és gyógyíthat is az életmódunk

2017. augusztus 12.

Cukorbetegség, magas vérnyomás, koleszterinszint emelkedés, következményes stroke, vesekárosodás, szívelégtelenség, egyes daganatos megbetegedések, depresszió – betegségek, amelyeket az életmódunkkal befolyásolhatunk. Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság frissen megválasztott elnöke az egyre nyilvánvalóbb összefüggésekről beszélt. 

Közel harminc éve kutatják az összefüggéseket

Az életmód orvoslás a bizonyítékokon alapuló orvostudomány egyik legfiatalabb ága. A legelső, az életmód gyógyító hatását vizsgáló klinikai tanulmányok az 1980-as évek végén indultak, kiértékelésük az 1990-es évek közepén történt meg. A kezdeti pozitív eredmények újabb és újabb tanulmányok indítását segítették elő. Az eredmények a 2000-es évek első évtizedére váltak olyan meggyőzővé, hogy minden kétséget kizáróan kijelenthetővé vált: az életmód tényezőknek - mint a dohányzás elhagyása, a mozgás, táplálkozás, mentális egészség - gyógyszerekkel összemérhető gyógyító hatása van számos, életmóddal összefüggő betegségben. Így gyógyító hatással bírnak magas vérnyomásban, cukorbetegségben, érelmeszesedésben, depresszióban, egyes rosszindulatú daganatoknál.

Mindennap érkezik megerősítés

- Jómagam a mozgás gyógyító hatásával 1998-ban kezdtem el foglalkozni PhD tanulmányaim és kutatásaim keretében. Kísérleteinkben a futás hatását vizsgáltuk akut szívinfarktus túlélésére. Az életmód orvoslás - lifestlye medicine - klinikai gyakorlatával 2011-ben találkoztam először. Azóta dolgozom azon, hogy az életmód orvoslást, mint orvostudományi ágat Magyarországon meghonosítsuk, a betegségek gyógyításának mindennapi eszköztárába beillesszük – mondja dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság (ÉMOT) újonnan megválasztott elnöke. - Munkánkban nagy segítséget adnak a mindennapi gyakorlati eredmények, a páciensek pozitív visszajelzései, a gyógyulásuk megtapasztalása és mindemellett természetesen az orvostudományban az utóbbi időben lezajló változás.

A WHO európai uniós munkacsoportja 2015 év végén jelentette meg a Fizikai aktivitás 2016-2025 stratégiáját, amivel az egyik legmagasabb nemzetközi szakmai szinten is ismertté, elismertté váltak a tények: 
10 %-os fizikai aktivitás növelés a teljes lakosság szintjén



Két nyári szokás az ép fogakért! Kövesd!

2017. augusztus 12.

Fogaink egészségnek megőrzése érdekében a rendszeres fogápolás és az alapos szájhigiénia elengedhetetlen. A kor előrehaladtával azonban összeadódnak az évek során szájüregünkben megtelepedő baktériumok száma, a táplálkozásunkból eredő savak és más károsító tényezők hatása. Nem is gondolnánk, de a napsütéses, nyári időszakban is vannak olyan sokak által elkövetett, fogainkat romboló dolgok, amikkel hozzájárulunk a fogszuvasodáshoz.

A hőmérséklet emelkedésével nő szomjúságérzetünk, s szervezetünk vízháztartása egyensúlyban tartása céljából önkéntelenül is kívánjuk a folyadékot. De mi van, ha a hideg folyadék, vagy akár egy fagyi elfogyasztása fájdalmat okoz fogunkban?



Nyaralás a babával

2017. augusztus 11.

Nyaralás a babával„Mikor és hova menjünk először nyaralni a babával? Milyen körülményekre van szüksége?” Biztosan sok családban felmerültek már ezek a kérdések. Az, hogy végül hova és milyen életkorban viszik el a picit, sokban függ a szülők otthoni körülményeitől és nem utolsósorban attól, hogy az anyuka mennyire „bevállalós”.

Ha valaki kertes házban lakik, nem feltétlenül kell elmenni hazulról, hiszen a friss levegőt a saját udvarban is lehet a csecsemő számára biztosítani. Ha a nyaraláson ugyanolyan körülményeket tudunk biztosítani a gyermek számára, mint amilyeneket otthon is megszoktunk, nincs akadálya annak sem, hogy már egészen fiatal csecsemőt elvigyünk pl. a Balatonhoz. Más a helyzet, ha messzebbre, esetleg valamelyik távolabbi tengerpartra szeretnénk utazni. Nem minden csecsemő viseli jól a repülőutat, különösen a fel- és leszállást. Ilyenkor érdemes itatni vagy szoptatni, mert ezzel elkerülhetjük a légnyomáskülönbség miatti fülfájást.

Bárhová megyünk is, mindig legyen nálunk megfelelő mennyiségű folyadék. Különösen igaz ez a két év alatti babákra, mivel az ő verejtékmirigyeik még nem működnek megfelelően. Így aztán az is előfordul, hogy nagy melegben nem izzadnak, de bőrük erősen kivörösödik, testük felhevül. Ilyenkor a megfelelő folyadékbevitel mellett a jól szellőző, laza ruházatnak is nagy jelentősége van.



Támad a nyári pollenszezon

2017. augusztus 11.

pollenszezon

Számtalan allergiát okozó növény virágzik nyáron, kellemetlen perceket okozva sokunknak. Köhögés, égő és viszkető szemek, könnyezés, orrdugulás, vagy éppen szűnni nem akaró orrfolyás – ezek az allergiás tünetek a nyári kirándulást is meg tudják keseríteni. Ráadásul a pollenek mellett a rovarcsípések és a napfény is kiválthatnak allergiás reakciót. 

„Nyáron a levegő tele van szemmel nem látható pollenekkel. A belélegzett virágpor megtapad a nyálkahártyánkon, a szervezetünk pedig beindítja természetes védekező rendszerét. Mivel a pollent veszélyes anyagnak véli, harcolni kezd ellene, sokszor már elviselhetetlen panaszokat okozva ezzel az allergiásoknak. A tünetek erőssége egyénenként változó, tenni ellenük viszont mindenki hasonlóképp tud. Mint minden betegségnél, itt is fontos a megelőzés és az elővigyázatosság. Az orrfolyást, orrdugulást akár már orrcseppekkel is enyhíthetjük, az állandó égő, viszkető érzés, szemkörnyék- és arcduzzadás esetén viszont gyógyszerre is szükség lehet. Ebben az esetben mindenképp forduljunk orvoshoz, ugyanis a kezeletlen allergia gyakran asztmává alakulhat” – mondta dr. Szilágyi Katalin, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégész szakorvosa.



Ragaszkodunk a babonáinkhoz a nyaraláson is

2017. augusztus 10.

A magyarok kétharmada ragaszkodik olyan apró szokásokhoz vagy tárgyakhoz, amelyek szerencsét hozhatnak az utazás és nyaralás alatt. Leginkább a fekete macskától tartunk, de a hazai szállásadók is segítenek a szerencsétlenség megelőzésében: a 13-as minden 4. szálláshelyen kimarad a számozásból. 

A Szallas.hu felmérése szerint csak a megkérdezett magyarok harmada állítja magáról, hogy egyáltalán nem babonás – a többség legalább megszokásból tart magánál valamilyen apró kabalát, vagy tesz néha olyasmit, amitől jó szerencsét remél. Nyaraláskor például minden hetedik ember cipel magával valamit, ami nem alapfeltétele az utazásnak, inkább személyes okokból ragaszkodik hozzá – legyen az egy fénykép, kispárna vagy szerencsepénz.

Szent Kristóf-medál és hajszálak

„A többség kabalája nem feltűnő dolog, gyakori például a Szent Kristóf-medál, de azért vannak extrém esetek is: a felmérésünk résztvevői között van, aki minden családtagjától kér egy hajszálat nyaralás előtt, más pedig 17 éve ugyanazt a rövidnadrágot viseli az utazásai alkalmával, mert abban eddig nem érte baj” – ismertette Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezetője a felmérés részleteit. A megkérdezettek egyébként egyöntetűen a női nemhez társítják a babonásságot, és az idősebbekre is jellemzőbbnek tartják – ugyanakkor az anyagi helyzet egyáltalán nem befolyásolja a válaszadók szerint, hogy hiszünk-e a sors befolyásolhatóságában.



3 tipp a felejthetetlen nyaralásért

2017. augusztus 10.

A legtöbben hónapok óta várjuk azt a néhány pihenéssel töltött napot, mely végre megajándékoz a szabadság és kikapcsolódás élményével. Fontos, hogy ilyenkor valóban ki tudjuk pihenni magunkat, így később feltöltődve, energiával telve tudjuk majd folytatni a dolgos hétköznapokat. Lássunk most néhány tippet ehhez!

1. Légy spontán!

A nyaralás megtervezésekor többnyire figyelembe vesszük a helyszín sajátosságait, a különböző programlehetőségeket, mindezt összevetjük az elképzeléseinkkel, a vágyainkkal, és annak megfelelően döntünk. A tervezés ellenére azonban nem szabad megfeledkezni a spontaneitásban rejlő örömökről. 

Egy nem tervezett program, egy hirtelen jött ötlet, egy spontán lehetőségre rávágott igen mind-mind jó alkalmat jelentenek arra, hogy megéljük a személyes szabadságunkat, valamint új élményekre tegyünk szert.



A nyaralást is elronthatja egy váratlan rotavírus-fertőzés

2017. augusztus 09.

rotaA Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint a kifejezetten ellenálló rotavírus a nyaralások során használt közös eszközökkel is terjedhet, a betegség kezelése pedig külföldön nehézkes és költséges lehet. A hazai statisztikákból kiderül: egy súlyos rotavírus- fertőzés több mint 5 nap kórházi ápolással járhat, amely külföldi finanszírozása – még biztosítási védelem mellett is – sok pénzbe kerülhet. 

A gondtalannak ígérkező nyári kirándulások, üdülések során sok esetben nem csak élményeket, hanem fertőzéseket is gyűjthetnek gyermekeink. Európában a gyermekorvosnál gyomor és emésztőrendszeri panaszokkal megforduló kis páciensek közül minden harmadik rotavírussal fertőzött, amely – közismerten a hasmenéssel, hányással járómegbetegedések egyik leggyakoribb okozója világszerte.

Veszélyes következmények

Az óvodáskor végére a kisgyermekek többsége legalább egyszer átesik a fertőzésen, földrajzi helytől, nemtől, szociális helyzettől és higiéniai körülményektől függetlenül. Magyarországon évente 4-5000 rotavírus fertőzött beteget regisztrálnak. A kellemetlen tünetekkel – lázzal, hányással, hasmenéssel – járó betegség legsúlyosabb szövődménye a kiszáradás – ez pedig különösen a 2 év alatti korosztályra veszélyes.

Ezt érdemes tudni a rotavírusról:

  • A rotavírus-fertőzés a 6-24 hónapos kisgyermekek körében a leggyakoribb, és a gyermekek többsége 5 éves korára átesik a betegségen.
  • A betegség súlyos szövődményei miatt az 5 év alatti gyermekek átlagosan több mint 5 napot töltenek kórházban.
  • Egy többnapos külföldi kórházi ellátás költségeinek előfinanszírozása akár többszázezres
  • tétel is lehet.
  • Fájdalommentes védőoltással akár már 12 hetes korra kialakítható a védettség.


Így kerülje el a nyári gyomorpanaszokat

2017. augusztus 09.

A hosszú, meleg nyári estéken, strandolás vagy nyaralás alkalmával hajlamosak vagyunk elcsábulni és eltérni mindennapi étkezési szokásainktól. A jóízű nassolásnak azonban megvan az ára: nemcsak az esetleges pluszkilókkal kell számolni, hanem különféle gyomorbántalmakkal is. Egzotikus utazásunkat szintén megkeseríthetik a különféle fertőzésekből fakadó emésztési gondok. Szakértő segítségével jártunk utána, hogyan előzhetjük meg és orvosolhatjuk a bajt. 

Puffadás, gyomorgörcsök, emésztési gondok, hasmenés vagy székrekedés – olyan kellemetlenségek ezek, amelyek megzavarhatják a nyaralást, de akár a munkában is hátráltathatnak.

Ha felborul az étkezési menetrend

A gyomorbántalmakat a mindennapos étkezési menetrendünk felborulása is okozhatja, de a közel- és távol-keleti, afrikai, dél-amerikai, földközi-tengeri utazások alkalmával is fokozottan jelentkezhetnek a panaszok. Érdemes ezért odafigyelni, hogy ezeken a helyeken mit és mennyit fogyasztunk.
„Az egzotikus országokban jelentkező gyomorbántalmaknak többféle oka lehet, de leggyakrabban a nem megfelelő higiénia a ludas: fertőző forrást jelent a csapvíz, a mosatlan zöldség, a gyümölcs és a nem kellően megfőzött vagy átsütött étel is” – figyelmeztet dr. Petőházi Melinda belgyógyász szakorvos, aki hozzátette: a megelőzésnek viszonylag egyszerű módjai vannak, amelyeket mindig érdemes betartani.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...571572573...606
hírek, aktualitások

A motorozás életet ment!

2025. június 09.

 

 

Idén is jól öltözött urak pattannak nyeregbe a prosztatarák megelőzéséért és korai felfedezéséért

Május 18-án ismét több száz elegáns motoros hívta fel a figyelmet Budapesten a férfiegészség megőrzésének fontosságára. A 105 országban egy időben megrendezett The Distinguished Gentleman’s Ride (DGR) célja az egészségtudatosság növelése és adományok gyűjtése a prosztatarák kutatását, megelőzését és a férfiak mentális egészségének megőrzését is támogató Movember Alapítvány számára. Az elmúlt 11 évben itthon több mint négyezren vettek részt a jótékonysági motorozáson, a szponzori felajánlások összege meghaladta a 75 ezer dollárt.

Idén immár tizenkettedik alkalommal gyűlnek össze a vintage és klasszikus stílusú motorok szerelmesei a DGR hazai futamán, hogy felhívják a figyelmet a férfiak egészségének megőrzésére, ezen belül is a világszerte minden nyolcadik férfit érintő prosztatarákra[1]. Ezzel csatlakoznak ahhoz a világ 105 országában megszervezett globális kezdeményezéshez, amelyben a jó hangulatú, elegáns közös motorozás mellett a résztvevők fontos célokra gyűjtenek adományokat.

Ez a rejtélyes betegség egyre több magyar életét nehezíti meg

2025. június 09.

A lisztérzékenység ma Magyarországon már minden századik embert érinti. Bár egyre többet beszélünk róla, még mindig rengeteg tévhit és félreértés kering körülötte. A május 18-i lisztérzékenyek világnapja kapcsán a Budai Egészségközpont szakembere segít tisztázni a legfontosabb kérdéseket.

Több, mint divat – egy komoly autoimmun betegség

A lisztérzékenység, orvosi nevén cöliákia (vagy autoimmun glutén enteropathia, AGE), nem ételallergia vagy intolerancia, hanem autoimmun betegség. A glutén (búza, árpa, rozs, zab fehérjéje) fogyasztása az arra genetikailag fogékony embereknél autoimmun reakciót vált ki, tehát a szervezet saját maga ellen fordul, amely károsítja a vékonybél bolyhait. Ezáltal megszűnik a felszívó felület és hiányállapotok, betegségek alakulnak ki, hiszen a tápanyagok nem tudnak beépülni a szervezetbe.

„A cöliákiát gyakran nevezik a betegségek kaméleonjának, mivel tünetei rendkívül sokfélék és gyakran rejtettek. Sok betegnek hosszú éveken keresztül nincs diagnózisa, emiatt súlyos szövődmények, egyéb autoimmun társbetegségek alakulhatnak ki” – magyarázza dr. Dékány Katalin, a Budai Egészségközpont gasztroenterológus főorvosa.

A lisztérzékenység tünetei messze túlmutatnak a hasfájáson, hasmenésen és hasgörcsökön. Nem is gondolnánk, de ez a betegség például vérszegénységet, ízületi fájdalmakat, csontritkulást, meddőséget, 1-es típusú cukorbetegséget, bőrproblémákat (például dermatitis herpetiformis), asztmát, de akár hangulatingadozásokat, depressziót is okozhat. A cöliákia nem gyógyítható csak kezelhető, ezért az érintetteknek nemcsak átmenetileg, hanem életük végéig szigorú gluténmentes diétát kell tartaniuk az egészségük érdekében.

Lisztérzékenység vs. gluténérzékenység – mi a különbség?

Fontos tudni, hogy nem minden gluténnel kapcsolatos tünet mögött áll cöliákia, vagyis lisztérzékenység. Létezik nem-cöliákiás gluténérzékenység is (NCGS), ami nem autoimmun folyamat, hanem a glutén elfogyasztása után közvetlenül, általában néhány órán belül okoz panaszokat, mint például hasi görcsöket, puffadást, fáradtságot vagy fejfájást. „A nem-cöliákiás gluténérzékenység során nem károsodik tartósan a vékonybél nyálkahártyája, ám életminőséget jelentősen befolyásoló tüneteket okozhat. Szakember segítségével itt is kulcsfontosságú a megfelelő diéta kialakítása” – emeli ki dr. Dékány Katalin.

Magyar tudósok felfedezték, hogyan élhetik túl „zombiként” a rákos sejtek a kemoterápiát

2025. június 08.



Meglepő mechanizmust fedeztek fel a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) és az Országos Onkológiai Intézet (OOI) kutatói. A kezelés során az emlőráksejtek „zombi” állapotba kerülve túlélik a kemoterápiát, elkerülve ezzel az immunrendszer támadását, később újra aktiválódnak, és újjáépítik a daganatot.

Évtizedeken át úgy vélték, hogy a terápia-indukálta szeneszcencia (TIS) egy visszafordíthatatlan folyamat, amely a károsodott sejteket állandó nyugalmi állapotba kényszeríti, mielőtt végleg elpusztulnának. Azonban egy magyar kutatócsoport a TIS sejtek egysejt-szekvenálással történő feltérképezésével, egy eddig még nem alkalmazott eljárással feltárta, hogy a rákos sejtek képesek megszökni ebből az állapotból, és újraindítani a daganat növekedését.

A riasztó eredmények szerint a „zombi állapot” a vizsgált FDA (az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) által jóváhagyott gyógyszerek felével szemben védelmet nyújtott, az eddig sejthalál mechanizmusnak gondolt TIS-ből teljes értékű túlélési stratégiát csinálva. A Molecular Cancer című folyóiratban közzétett eredmények egyfelől lehetőséget nyújtanak új, TIS-célzó terápiák kifejlesztésére, másfelől pedig komoly figyelmeztetést jelentenek az orvosoknak: ha a TIS-t terápiás végpontként kezelik, annak komoly ára lehet, a rákos sejtek megszökhetnek és újraindíthatják a tumornövekedést, miközben számos más gyógyszerrel szemben is ellenállóvá válnak.