Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Nyári fejfájás? De mitől? – 1.rész

2017. augusztus 18.

Az igazi kikapcsolódás ideje leginkább a nyár, amikor több lehetőségünk adódik pihenni, feltöltődni. Nyugodt, „stresszmentes” körülmények között is előfordulhat azonban, hogy fejfájás árnyékolja be gondtalannak ígérkező napunkat.

Az étkezés miatt ne fájjon a feje!

Egy-egy feszült, kimerítő munkanap során az arra hajlamosoknál gyakran alakul ki fejfájás. Vannak azonban, akiknél e gyötrő állapot rendszerint épp lazításkor jelentkezik, és a hétvége, vagy a nyári szabadság idejét nehezíti meg. A fejfájás a leggyakoribb panaszok egyike, mellyel az emberek orvoshoz fordulnak, a hazai népesség nagy részét érinti, mivel egy év alatt a lakosság kb. 80 %-a szenved el valamilyen fejfájást. A különböző fejfájások kialakulásának hátterében többféle ok állhat, ezek lehetnek örökletes, hormonális, és egyéb hatások is, mint amilyen a stressz, a szem megerőltetése, az alvási szokások megváltozása, az étkezések kihagyása, vagy a folyadékhiány. Mindemellett feltételezhetően vannak olyan élelmiszerkomponensek is, amelyek az emberek egy részénél előidézhetnek fejfájást. Hírlevelünkben sorra vesszük, hogy táplálkozásunknál mire érdemes figyelmet fordítani ahhoz, hogy csökkenteni tudjuk a fejfájások kialakulásának esélyét.

A misztikumtól a gyógyítás felé

A fejfájás nem kizárólag a modern idők betegsége, hiszen már évezredekkel ezelőtt is ismerték. Egyes ókori leletek tanúsága szerint a fejfájás okát a fejbe zárt gonosz szellemek hatásának tulajdonították, és – hogy a démonoktól megszabadítsák – koponyalékeléssel igyekeztek segíteni a szenvedőn. Egyiptomban a beteg fejére helyezett, agyagból készült krokodillal próbálták orvosolni a betegséget. A krokodil szájába füveket tettek, és szorosan a szenvedő fejére rögzítették egy vászoncsíkkal, melyre az istenek nevét írták. A középkori Itáliában a kínzó fejfájások népszerű gyógymódjaként ópiumból és ecetből készült oldattal kenték be a beteg fejét. Hazánkban a XVII. század végén Pápai Páriz Ferenc külön fejezetet szentel könyvében a fejfájásnak a „Főnek nyavalyáiról” címmel.



Hogyan ússzuk meg fülgyulladás nélkül a strandszezont?

2017. augusztus 18.

Ha ébredt már arra egy strandolós napot követően, hogy valamelyik füléből éles fájdalom sugárzik, akkor érdemes elolvasnia dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniáter tanácsait a megelőzéshez.

Fürdőzők betegsége

Hallójárat-gyulladásként, úszófül néven is ismert a „strandolók fülbetegsége”, amely sok ember életét keseríti meg a nyári hónapokban. A tünetek nem pusztán kellemetlenek, hanem erős fájdalommal is járnak, ami – különösen gyerekeknél – igen csak megnehezíti a nappalokat és az éjszakákat egyaránt. A betegséget az okozza, hogy fürdőzés során a külső hallójárat bőre felázik, ezáltal sérülékenyebbé válik. A kórokozók így könnyen bejutnak a mélyebb rétegekbe és fájdalmas gyulladást okoznak.

Ha túl sok, vagy túl kevés a fülzsír

A betegség kialakulására hajlamosíthat, ha valakinél eleve túl kevés fülzsír termelődik, hiszen ez volna hivatott a védelmet biztosítani, a kórokozókat kívül tartani. De az sem szerencsés, ha valaki túlzott fülzsír termelődésre hajlamos. Nála ugyanis könnyebben alakul ki fülzsírdugó, ami akadályozhatja a fülbe került víz távozását, a fülben pangó víz pedig szintén fertőzést okozhat.



Nyaralásra elég lesz a napszemüveg

2017. augusztus 17.

Májusban a szemüveget és kontaktlencsét viselő emberek nagy része is már a nyaralást tervezgeti. Buzgón keresgél az ajánlatok között: vízpart vagy hegy legyen a kiválasztott úti cél? És valószínűleg mindannyian arra vágynak, hogy az idén minden tökéletes legyen a nyaraláson. 

A szemüveg és a kontaktlencse viselése azonban még a legjobbnak induló pillanatokat is beárnyékolhatja, sőt ha valaki a hagyományos lézeres szemműtéteket választja, akkor is gyakran 6 hónapig tartózkodnia kell az erős UV fénytől. A Focus Medical Lézeres Látásjavító Központ szemklinika főorvosával, Dr. Fodor Erzsébettel beszélgetünk, egy olyan eljárásról (FEMTO), amely után, már két hónappal (!) szükségtelenné válik az UV fénytől való fokozott tartózkodás.



Kapj rá a halra nyáron is! – 5 ok, amiért egész évben érdemes halat fogyasztani

2017. augusztus 17.

Magyarországon a halfogyasztás messze elmarad az európai tagországok átlagától, pedig néhány tény arra figyelmeztet, hogy jobb lenne, ha több hal kerülne a tányérunkra. Varga Anita, a Kapj rá! kampány dietetikusa 5 érvvel támasztja alá, miért érdemes halat fogyasztani – egész évben!

1. Védi a szívet

Hazánkban a halálozások mintegy 50 százaléka szív- és érrendszeri betegségek miatt következik be. A halak telítetlen zsírsavtartalma – különösen az ómega-3 – ugyanakkor segíti szívünk megfelelő működését, a vér normál koleszterinszintjének fenntartását, ezért jelentős szerepe van a fent említett betegségek megelőzésében és diétás kezelésében is. A halak rendszeres fogyasztása tehát, különösen értékes zsírsavtartalmuknak köszönhetően, segít helyrebillenteni az egészségünket és kiegyensúlyozottabbá varázsolja étrendünket. A hazai tenyésztésű halak közül a fehér és a pettyes busa bővelkedik leginkább ezekben a zsírsavakban.



Nyári divattrükkök férfiaknak

2017. augusztus 16.

Nincs könnyű dolgunk idén nyáron, hiszen egyik napról a másikra egész évszaknyit képes változni időjárásunk, rendkívül nehéz hozzá alkalmazkodni. Ezért is fontos, hogy a 2014-es nyári szezonban ismerjük azokat a trükköket, amelyekkel párunkat nemcsak praktikusan, de stílusosan is fel tudjuk öltöztetni.

Egy nyári reggelen alapvetően melegre és napsütésre készülünk, de olykor órák alatt képes lehűlni ősziesre az idő. Mi tehát az ideális öltözet, hogy ne érjen minket váratlan meglepetés a nap folyamán? A nyár egyik legújabb trendje például, hogy a férfiak a rövidnadrágot bátran kombinálhatják zakóval.



Tippek a pénz nélküli nyaraláshoz

2017. augusztus 16.

Bár sokan nem értenek egyet velem, én azt állítom, valójában nem is biztos, hogy el kell utaznod a pihenéshez. Ezt most néhány konkrét ötlettel be is bizonyítom. Nem egyszerűen csak agyoncsapod a tengernyi szabadidődet, hanem a végére fitt is leszel. Fejben mindenképp.

Környezetváltozás

A nyaralás a legtöbbeknek azt jelenti, hogy elutaznak családostul. Ha lehet, minél messzebbre, hogy minél markánsabb legyen a környezetváltozás. Az elutazás mellett érvelők legfőbb tromfja, hogy ha igazán pihenni akar az ember fia/lánya, akkor bizony ahhoz környezetváltozás kell – tehát muszáj elmenni otthonról. Ebben van igazság, az elutazás valóban környezetváltozás, illetve a pihenéshez valóban hozzájárulhat a környezetváltozás. Számomra azonban nem egyenesági az összefüggés mégsem. 

Egy környezetváltozás ugyanis lehet megrázó is. (Hallottál már Te is nyaralási rémtörténeteket, amikor valamilyen oknál fogva nem sikerült jól megválasztani a nyaralás helyét?) Úgyhogy csak emiatt nem biztos, hogy érdemes elutazni. 



A nyaralásgyilkos hal- és tengeri herkentyű allergia

2017. augusztus 15.

A hal, vagy a tenger gyümölcseinek fogyasztását követő szokatlan tüneteket vegyük komolyan, az allergiás reakció súlyos, életveszélyes állapotot is előidézhet! 

Új ízek az étlapon

A nyaralás ideje alatt előszeretettel válogatunk a helyi konyha specialitásai közül, legyen az akár a Balaton, vagy a tengerpart. A halak és a tengeri herkentyűk sokak által kedvelt főzési alapanyagok, ám nem mindenki élvezheti az így készült fogásokat. Az arra érzékenyeknél fogyasztásuk allergiát okozhat, melynek ellátása azonnali orvosi segítséget igényel.

Gyorsan jelentkeznek a tünetek

Az allergiás tünetek a halételek fogyasztását követően, rövid időn belül jelentkeznek: a legjellemzőbb az arc kipirosodása, testszerte csalánkiütés, torokduzzanat, nehézlégzés, fulladás, de a szédülés, verejtékezés is intő jel lehet. Az allergiás reakció legsúlyosabb formája, az ájulással, eszméletvesztéssel járó anafilaxiás sokk is bekövetkezhet – figyelmeztet Dr. Pintér Judit allergológus, az Allergiaközpont főorvosa. Ha a halételek, tengeri herkentyűk fogyasztása után a felsorolt tüneteket tapasztaljuk, ne késlekedjünk, mert ez az állapot orvosi kezelést igényel.



Nyaralás a babával

2017. augusztus 15.

Nyaralás a babával„Mikor és hova menjünk először nyaralni a babával? Milyen körülményekre van szüksége?” Biztosan sok családban felmerültek már ezek a kérdések. Az, hogy végül hova és milyen életkorban viszik el a picit, sokban függ a szülők otthoni körülményeitől és nem utolsósorban attól, hogy az anyuka mennyire „bevállalós”.

Ha valaki kertes házban lakik, nem feltétlenül kell elmenni hazulról, hiszen a friss levegőt a saját udvarban is lehet a csecsemő számára biztosítani. Ha a nyaraláson ugyanolyan körülményeket tudunk biztosítani a gyermek számára, mint amilyeneket otthon is megszoktunk, nincs akadálya annak sem, hogy már egészen fiatal csecsemőt elvigyünk pl. a Balatonhoz. Más a helyzet, ha messzebbre, esetleg valamelyik távolabbi tengerpartra szeretnénk utazni. Nem minden csecsemő viseli jól a repülőutat, különösen a fel- és leszállást. Ilyenkor érdemes itatni vagy szoptatni, mert ezzel elkerülhetjük a légnyomáskülönbség miatti fülfájást.

Bárhová megyünk is, mindig legyen nálunk megfelelő mennyiségű folyadék. Különösen igaz ez a két év alatti babákra, mivel az ő verejtékmirigyeik még nem működnek megfelelően. Így aztán az is előfordul, hogy nagy melegben nem izzadnak, de bőrük erősen kivörösödik, testük felhevül. Ilyenkor a megfelelő folyadékbevitel mellett a jól szellőző, laza ruházatnak is nagy jelentősége van.



Tombol a nyár – Vigyázzon a lábára!

2017. augusztus 14.

A nyár, a papucs és a szandál szezon a szép lábak időszaka. Ilyenkor igyekszünk fokozottan odafigyelni lábunkra. Csinos lábbeli, pedikűr, körömlakk, körömdíszek… Rengeteg figyelmet fordítunk a külsőségekre. De vajon elegendő mindez? Sajnos a nyár, a strandszezon, a nyitott lábbelik, a kosz és a por a cukorbetegek nagy ellenségei. Márpedig Magyarországon jelenleg körülbelül 800 000 regisztrált diabéteszes él és ugyanennyi lehet a fel nem ismert betegek száma. 

Amikor a cukorbetegségnek nincs tünete

„A 2-es típusú diabétesz megjelenésének nincsenek különleges, hirtelen feltűnő jelei. Éveken keresztül fennállhat anélkül, hogy diagnosztizálnák. Előfordulhat az is, hogy csak a súlyos szövődmények alapján veszik észre, több mint egy évtizeddel kialakulása után” – mondja Dr. Szolnoki Nikolett orvosigazgató.

A 2-es típusú diabéteszt időskori cukorbetegségnek is szokták hívni, mert általában 40 éves kor fölött jelenik meg, de sajnos a kór már nem csak az időseket érinti. Egyre több fiatal kénytelen szembenézni a cukorbetegség következményeivel és együtt élni vele. Érdemes tehát évről-évre elvégezni egy-egy laborvizsgálatot, amely segít vércukorszintünk ellenőrzésében, és gyanú esetén újabb vizsgálatokkal megerősíteni, illetve kizárni a betegség jelenlégét.



Így kerülhetjük el a nyári fertőzések kellemetlenségeit

2017. augusztus 14.

Gyomorrontás, hasfájás, hasmenés, hányás – a gyomor- és bélrendszeri fertőzések tünetei sokszor a higiéniás szabályok betartásával megelőzhetőek lennének. Mit tegyünk, hogy a nyári melegben az étkezések kellemetlen mellékhatásait elkerüljük? 

Nem csak a tojás okozhatja

Az ételmérgezéssel összefüggésben elsőként a tojásra, a tejtermékekre, vagy húsokra gondolunk, pedig a zöldség-, vagy gyümölcsfélék is okoznak panaszokat – figyelmeztet dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Az Egyesült Államokban 2011-ben lezajlott lisztériajárványt például fertőzött sárgadinnye fogyasztása idézte elő, de 2009-ből ismerünk olyan eseteket is, ahol fertőzött mogyoró okozott szalmonellás megbetegedéseket. A sokszor kórházi ellátást is igénylő, vagy akár végzetes kimenetelű esetek többsége azonban az ételek helyes tárolásával és elkészítési módjával, illetve alapos tisztítással megelőzhető. A fertőzések többsége a várandósokra, idős, legyengült immunrendszerű egyénekre és kisgyermekekre jelent nagyobb veszélyt, így esetükben mindig nagy körültekintéssel járjunk el az ételek elkészítése során.



További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...570571572...606
hírek, aktualitások

A motorozás életet ment!

2025. június 09.

 

 

Idén is jól öltözött urak pattannak nyeregbe a prosztatarák megelőzéséért és korai felfedezéséért

Május 18-án ismét több száz elegáns motoros hívta fel a figyelmet Budapesten a férfiegészség megőrzésének fontosságára. A 105 országban egy időben megrendezett The Distinguished Gentleman’s Ride (DGR) célja az egészségtudatosság növelése és adományok gyűjtése a prosztatarák kutatását, megelőzését és a férfiak mentális egészségének megőrzését is támogató Movember Alapítvány számára. Az elmúlt 11 évben itthon több mint négyezren vettek részt a jótékonysági motorozáson, a szponzori felajánlások összege meghaladta a 75 ezer dollárt.

Idén immár tizenkettedik alkalommal gyűlnek össze a vintage és klasszikus stílusú motorok szerelmesei a DGR hazai futamán, hogy felhívják a figyelmet a férfiak egészségének megőrzésére, ezen belül is a világszerte minden nyolcadik férfit érintő prosztatarákra[1]. Ezzel csatlakoznak ahhoz a világ 105 országában megszervezett globális kezdeményezéshez, amelyben a jó hangulatú, elegáns közös motorozás mellett a résztvevők fontos célokra gyűjtenek adományokat.

Ez a rejtélyes betegség egyre több magyar életét nehezíti meg

2025. június 09.

A lisztérzékenység ma Magyarországon már minden századik embert érinti. Bár egyre többet beszélünk róla, még mindig rengeteg tévhit és félreértés kering körülötte. A május 18-i lisztérzékenyek világnapja kapcsán a Budai Egészségközpont szakembere segít tisztázni a legfontosabb kérdéseket.

Több, mint divat – egy komoly autoimmun betegség

A lisztérzékenység, orvosi nevén cöliákia (vagy autoimmun glutén enteropathia, AGE), nem ételallergia vagy intolerancia, hanem autoimmun betegség. A glutén (búza, árpa, rozs, zab fehérjéje) fogyasztása az arra genetikailag fogékony embereknél autoimmun reakciót vált ki, tehát a szervezet saját maga ellen fordul, amely károsítja a vékonybél bolyhait. Ezáltal megszűnik a felszívó felület és hiányállapotok, betegségek alakulnak ki, hiszen a tápanyagok nem tudnak beépülni a szervezetbe.

„A cöliákiát gyakran nevezik a betegségek kaméleonjának, mivel tünetei rendkívül sokfélék és gyakran rejtettek. Sok betegnek hosszú éveken keresztül nincs diagnózisa, emiatt súlyos szövődmények, egyéb autoimmun társbetegségek alakulhatnak ki” – magyarázza dr. Dékány Katalin, a Budai Egészségközpont gasztroenterológus főorvosa.

A lisztérzékenység tünetei messze túlmutatnak a hasfájáson, hasmenésen és hasgörcsökön. Nem is gondolnánk, de ez a betegség például vérszegénységet, ízületi fájdalmakat, csontritkulást, meddőséget, 1-es típusú cukorbetegséget, bőrproblémákat (például dermatitis herpetiformis), asztmát, de akár hangulatingadozásokat, depressziót is okozhat. A cöliákia nem gyógyítható csak kezelhető, ezért az érintetteknek nemcsak átmenetileg, hanem életük végéig szigorú gluténmentes diétát kell tartaniuk az egészségük érdekében.

Lisztérzékenység vs. gluténérzékenység – mi a különbség?

Fontos tudni, hogy nem minden gluténnel kapcsolatos tünet mögött áll cöliákia, vagyis lisztérzékenység. Létezik nem-cöliákiás gluténérzékenység is (NCGS), ami nem autoimmun folyamat, hanem a glutén elfogyasztása után közvetlenül, általában néhány órán belül okoz panaszokat, mint például hasi görcsöket, puffadást, fáradtságot vagy fejfájást. „A nem-cöliákiás gluténérzékenység során nem károsodik tartósan a vékonybél nyálkahártyája, ám életminőséget jelentősen befolyásoló tüneteket okozhat. Szakember segítségével itt is kulcsfontosságú a megfelelő diéta kialakítása” – emeli ki dr. Dékány Katalin.

Magyar tudósok felfedezték, hogyan élhetik túl „zombiként” a rákos sejtek a kemoterápiát

2025. június 08.



Meglepő mechanizmust fedeztek fel a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) és az Országos Onkológiai Intézet (OOI) kutatói. A kezelés során az emlőráksejtek „zombi” állapotba kerülve túlélik a kemoterápiát, elkerülve ezzel az immunrendszer támadását, később újra aktiválódnak, és újjáépítik a daganatot.

Évtizedeken át úgy vélték, hogy a terápia-indukálta szeneszcencia (TIS) egy visszafordíthatatlan folyamat, amely a károsodott sejteket állandó nyugalmi állapotba kényszeríti, mielőtt végleg elpusztulnának. Azonban egy magyar kutatócsoport a TIS sejtek egysejt-szekvenálással történő feltérképezésével, egy eddig még nem alkalmazott eljárással feltárta, hogy a rákos sejtek képesek megszökni ebből az állapotból, és újraindítani a daganat növekedését.

A riasztó eredmények szerint a „zombi állapot” a vizsgált FDA (az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) által jóváhagyott gyógyszerek felével szemben védelmet nyújtott, az eddig sejthalál mechanizmusnak gondolt TIS-ből teljes értékű túlélési stratégiát csinálva. A Molecular Cancer című folyóiratban közzétett eredmények egyfelől lehetőséget nyújtanak új, TIS-célzó terápiák kifejlesztésére, másfelől pedig komoly figyelmeztetést jelentenek az orvosoknak: ha a TIS-t terápiás végpontként kezelik, annak komoly ára lehet, a rákos sejtek megszökhetnek és újraindíthatják a tumornövekedést, miközben számos más gyógyszerrel szemben is ellenállóvá válnak.