Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Miért szaladnak az évek?

Érdekességek2017. november 25.

Gondolkodtál már azon, vajon miért repülnek úgy az évek? Mi lehet az oka annak, hogy egy bizonyos kor után úgy telik el tíz év, mintha csak egy lett volna? Miért van az, hogy a gyermekkor ezzel szemben hosszúnak tűnik? Hogyan lehet, hogy akkoriban úgy érezzük, mintha a felnőtté válás ideje sosem érkezne el? Vajon mi okozza ezt a fajta kettősséget? Mi köze az időészlelésnek, és az emlékezet működésének egymáshoz? Hogyan befolyásolhatja az aktuális életvezetésünk az idő folyását? Az alábbiakban ezekre keressük a választ.  

 

Elsőként le kell szögeznünk, hogy az időészlelés bizony szubjektív. Egységnyi időt gyorsabban múlónak érzünk, ha számunkra kedves tevékenységgel, vagy személy társaságában töltjük, míg szinte vánszorgónak tetszik, amikor kellemetlen élményeket élünk át. Az időészlelésünk aktuális alakulására tehát befolyással vannak a gondolataink, az érzéseink, azt azonban kevesebben tudják, hogy a lelki folyamataink a múltbéli események előhívása során is kifejtik a hatásukat.

Egy gyermek számára a világ érdekes, felfedezésre váró hely, melyben még minden csupa újdonság és izgalom. Kevesebb a tudása a világról, mint egy felnőttnek, ezért nem állnak rendelkezésére azok a sémák, melyek lehetővé teszik, hogy gyorsan feldolgozza, osztályozza, és rendszerezze az információkat. Ezeket idővel a tapasztalás révén alakítja majd ki. 
Miután a sémák kialakultak, az egyén képessé válik felismerni a hasonlóságokat, az ismétlődéseket, a rutinszerű mintázatait a történéseknek, és viselkedésnek, így a világ megszűnik folyamatosan változni körülötte. Ez egyrészről növeli a biztonságérzetét, másrészről unalmassá teheti a számára az ismerős információk sorát.


Az emlékezet úgy működik, hogy az egymáshoz hasonló történéseket tömbösíti, így téve könnyebbé az információ kezelését, csakhogy ennek a folyamatnak a során az idő „összeugrik”, megrövidül az emlékezetünkben.

Az izgalmas pillanatok a jelenben gyorsan lezajlónak tűnnek, míg az ismerős, rutinszerű történések soha véget nem érően elnyúlnak. 

Ha ugyanezeket az eseményeket később szeretnénk felidézni, akkor az emlékezet épp az ellenkező hatást kiváltva fog működni: az izgalmas pillanatokat különálló egységként kezelve több és hosszabb élményanyag benyomását keltve hívja elő a szükséges emlékképeket, míg az ismerős információkat összekapcsolva egy egységként jeleníti meg a hasonló történéseket, mintha azokat egy időben éltük volna meg.

Mindannyian megtapasztaltuk már, milyen nehéz különbséget tenni a szürke hétköznapok között, ha nem történik semmi, ami megtöri a monotonitásukat. Mivel hasonló mederben folynak a napok, a memóriánk tömbökké szervezve kezdi kezelni őket, így felidézéskor nehezen tesz különbséget az egyes időegységek között. Ezért történhet, hogy a hasonló munkakörben töltött hosszú éveket – ha felidézzük – alig néhány évnek érezzük csupán, míg egy mozgalmas hétvége esetén tűnhet úgy mintha egy egész hónap telt volna el a péntek délután, és a hétfő reggel között.

A titok tehát a változatosságban rejlik. Minél színesebben, változatosabban, élményszerűbben éljük meg a jelent, annál kevésbé tudja az emlékezetünk egymáshoz hasonló tömbökbe szervezni ezeket az információkat, így előhívásnál hosszabbnak fog tűnni az idő, mely alatt átéltük őket.

Ha képesek vagyunk mozgalmasan megélni a jelent, akkor azzal a saját életünket nyújtjuk meg – legalábbis emlékezeti szinten. Érdemes tehát minél több színes és változatos programot választva engedni, hogy az újdonság erejével ható történések magukkal ragadjanak. Ezzel elkerülhetővé válik, hogy később esetleg azt érezzük, az évek egyszerűen elszaladtak mellettünk. 


forrás: Harmonet
hírek, aktualitások

A diabétesz

2025. december 08.

A munkahely is lehet gyógyító közeg

Magyarországon a cukorbetegség komoly népegészségügyi kihívás: statisztikák szerint 2025-ben a lakosság már mintegy tizede él diabétesszel hazánkban, és a fel nem ismert esetek aránya is magas. A november 14-i Diabétesz Világnap idei témája a „Cukorbetegség és a munkahely”, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a munka világa alapvetően befolyásolja a diabétesszel élők mindennapjait és jóllétét. Ebből az alkalomból a Budai Egészségközpont diabetológus szakorvosa gyakorlati tanácsokkal segít a munkavállalóknak és a munkáltatóknak egyaránt.

A munkahelyi jóllét tétje

A KSH adatai alapján már több mint 1,1 millió cukorbeteg van Magyarországon, akiknek a túlnyomó többsége 2-es típusú diabéteszes. Az azonosítatlan esetek aránya is magas, körülbelül 17 százalék – vagyis több százezren lehetnek, akik még nem tudnak a betegségükről. Riasztó, hogy a 18 év alattiak körében is folyamatosan nő az esetek száma.

A 2025-ös Diabétesz Világnap fókuszában a munkahelyi jóllét áll, hiszen a világon több millió munkaképes korú cukorbeteg él, akik nemritkán előítéletekkel, diszkriminációval, vagy akár kirekesztéssel is szembesülnek a munkahelyeken. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség adatai szerint négyből három érintett tapasztalt már szorongást, depressziót vagy más mentális problémát a cukorbetegsége miatt. A kampány célja tehát, hogy rávilágítson: a cukorbetegséggel élők számára szó szerint létfontosságú a támogató, elfogadó munkahelyi környezet kialakítása, testi és lelki egészségük, és ezáltal életminőségük javítása.

Szeretet – Miért fontos, hogy kimutassuk az érzelmeinket?

2025. december 08.

Sokan azt gondolják, a szeretet magától értetődő: ha érezzük, a másik is tudja. A valóság azonban az, hogy a szeretet csak akkor tud életre kelni, ha láthatóvá tesszük – állítja a Mindwell Pszichológiai Központ szakértője, Budavári Eszter pszichológus.

„A szeretet önmagában nem elég ahhoz, hogy a kapcsolat biztonságos és megerősítő legyen. A másik csak akkor éli meg a szeretetünket, ha mi is kifejezzük, szavakkal, gesztusokkal, figyelemmel. A látható szeretet nemcsak a másiknak ad visszajelzést, hanem nekünk is segít mélyebben kapcsolódni” – mondja Budavári Eszter.

A szeretet nem csupán érzés, hanem kommunikáció

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mennyire eltérhet, hogy ki mit tekint „szeretetkimutatásnak”. Valakinek egy őszinte ölelés, másnak egy kedves üzenet vagy egy közösen eltöltött este jelent sokat.

„A szeretet akkor válik kézzelfoghatóvá, ha cselekedetekben is megjelenik. Az, hogy figyelünk egymásra, segítünk, kifejezzük a hálánkat, ezek a hétköznapi apróságok adják a kapcsolat lelki biztonságát. Ha ezek elmaradnak, a szeretet érzése fokozatosan láthatatlanná válik, és az érzelmi közelség meginoghat” – mondja a Mindwell szakértője.

A pszichológus szerint a szeretet kimutatásának hiánya nem feltétlenül közömbösségből fakad. Gyakran a neveltetés, a családi minták vagy korábbi sérülések miatt alakultak ki belső gátak, amelyek miatt sokan félnek a sebezhetőségtől. „Sokan tanulták meg gyerekként, hogy az érzelmek kimutatása gyengeség. Mások attól tartanak, hogy ha kimutatják, mit éreznek, csalódás éri őket. Ezeket a mintákat azonban tudatos önismereti munkával fel lehet oldani.”

Negatív gondolatok

2025. december 07.

Milyen hatásai vannak és mit tehetünk ellenük?

Érdekes, hogy ami napok, hetek óta ekkora hatással volt ránk, aminek ekkora ereje volt felettünk, hirtelen hatását veszti. Miért?

Gyakori élményem a szeretteimmel beszélgetve a következő. Megosztunk a másikkal egy negatív gondolatot, ami rossz hatással volt már ránk egy ideje. Mondjuk, nyomasztott, megijesztett vagy szorongással, aggodalommal töltött el minket. Még a másik fél nem is reagált erre semmit, ám mi, amint kimondtuk ezt hangosan, máris másképp látjuk a gondolatot. Lehet, hogy ennek hangot is adunk. Néha még fel is nevetünk, „hogy gondolhattunk ekkora badarságot?” Ezzel a nevetéssel pedig távozik belőlünk az a feszültség is, amit eddig ez a gondolat okozott.

Mintha azzal, hogy kimondjuk, hatástalanítanánk a negatív (és irreális) gondolatainkat. Hirtelen képesek vagyunk meghallani, meglátni egy külső szemszögből ezt a gondolatot, és lehet, már átlátjuk, hogy nem is teljesen valószerű. De egészen annak hittük és láttuk, amíg csak a mi fejünkben volt ez a gondolat. Mintha a kimondás által könnyebben tudnánk a gondolatainkat a valósághoz mérni.

Néha lehet, hogy mi magunk még a kimondás után is épp annyira hihetőnek tartjuk azt a negatív gondolatot, ám a másik fél, a hallgató nem. Ezt kérdéseivel, visszajelzéseivel jelzi is – szándékosan vagy szándék nélkül –, hogy nem tartja valószínűnek, miszerint pl. egy félelmet keltő gondolatunk be fog igazolódni.

Ettől elgondolkodunk. Vajon lehet, hogy nem kéne hinni ennek a negatív gondolatnak? Lehet, hogy az nem a valóságot tükrözi?