Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Koporsót állítottak a Móricz Zsigmond körtérre

Érdekességek2017. szeptember 30.

Szomorú tény és adat, hogy a vezető halálokokat figyelembe véve, négy emberből három olyan betegségben hal meg, amely szűrővizsgálattal megelőzhető lett volna. Innen eredeztethető a társadalmi célú reklámhadjárat beszédes címe: 4ből3, s az a meghökkentő installáció, amely egy héten keresztül nem mindennapi módon tematizálta környezetét! A járókelők választhattak, hogy a szűréseket szimbolizáló három ajtó valamelyikén, vagy egy bizarr koporsószimbólumon haladnak tovább...   

A megosztó, de éppen ezért egyedülállóan figyelemfelkeltő ötlet szélsőséges reakciókat váltott ki a Móricz Zsigmond körtér közönségéből, vagyis elérte célját, és felhívta a figyelmet az egészségügyi szűrések fontosságára, csak úgy, mint a szintén Springer & Jacoby ügynökség által készített reklámfilm, ami a nyár eleje óta látható a médiafelületeken. Elmondhatjuk, hogy kampány már most érezhető társadalmi diskurzust generált!  

Koporsót állítottak a Móricz Zsigmond körtérre. Videóhoz katt ide!

A sajtótájékoztatón megszólalt Novák Péter, a Médiaunió Alapítvány kuratóriumi tagja és elmondta: „A Médiaunió Alapítvány kilencedik születésnapjára, ha nem is tudatosan, de keretes szerkezetbe foglalta mondanivalóját, hiszen az első kampány indulásakor is a magyar emberek egészsége volt központi témája, ezzel is igazolva, hogy a Médiaunió Alapítvány szemléletformáló erő kíván lenni. Az első kampány az egészséges életmódról szólt, mára viszont ott tartunk, hogy arra kell felhívni a figyelmet, maradjunk életben! Tisztában vagyok az egészségügy általános állapotával, de ezzel együtt mégis fontos az egyéni felelősségvállalás, s a változás pedig akár magasabb szintekre is hatást gyakorolhat. Valójában a legősibb félelmünkkel, az elmúlással nem vagyunk képesek megküzdeni, nehezen tudjuk magunkévá tenni annak gondolatát, hogy létünknek pont hogy halandóságunk ad értelmet... Így aztán rosszul is szocializálódunk: a betegség szinte a bűnbeesés szinonimája, az érintettekről suttogva, és még jelenlétükben is harmadik személyben beszélünk. Ilyen háttérrel nehéz tudatosítani, hogy a prevenció kellene, hogy elsőbbséget élvezzen, a lankadatlan érdeklődés saját állapotunk iránt, még ha olykor nyomasztó is ez a szembesülés.”

Novák Péter mellett Geszti Péter a Médiaunió Alapítvány elnökségi tagja is részt vett a sajtótájékoztatón, ahol arról mesélt, hogy állunk mi magyarok az egészségünk megőrzéséhez: „Bizonyos hiányosságokat nehezebb megjeleníteni a társadalom számára, épp ezért nagyon fontos a Médiaunió Alapítvány idei kampánytémája, ami gyakorlatilag az életünk legmélyebb burkaiba hatol. Mi magyarok állandóan panaszkodunk sok reális, de nagyon sok nem létező dolog miatt is, viszont a legvalóságosabb problémák mellett gyakran elmegyünk. Nagyon fontos, hogy megtanuljunk jobban odafigyelni saját magunkra és persze egymásra is, hiszen igaz a mondás: az egészséges embernek ezer vágya van, a betegnek csak egy. Nálunk sajnos nem alakult ki az egészségmegőrzés kultúrája, pedig a testünkkel való törődést, és a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvételt be kéne építenünk a hétköznapjainkba. Ez a legnehezebb feladat, amin a Médiaunió Alapítvány szeretne változtatni: most már legyen természetes, hogy eljárunk a szűrésekre.” 
 
A Médiaunió 2017-es kampányát a Richter Gedeon Nyrt. szakmai partnerként segíti, melyről Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. Kormányzati kapcsolatok és PR vezetője mesélt: 
 „A Richter számára kiemelten fontos a társadalmi környezet, amelyben működik. Vezető magyar gyógyszergyártóként és munkaadóként felelős a társadalom egészéért, valamint a lakossággal folytatott párbeszéd fenntartásáért. A Richter ezért számos egészségügyi, tudományos, oktatási és környezetvédelmi kezdeményezést támogat és szervez, az egészség, illetve az életminőség fejlesztését hirdető küldetésének megfelelően.
Jelentős anyagi támogatást nyújt egészségügyi intézményeknek és betegszervezeteknek, valamint meghatározó szerepet vállal a lakosság egészségének megőrzésében is.
 

Az Egészségváros Programot 2009-ben indította útjára a Richter Gedeon Nyrt. a hazai lakosság számára egészségügyi köznevelő szándékkal. Összhangban a Társaság eddigi társadalmi felelősségvállalás terén végzett tevékenységeivel, a program a lakosság prevenciós szemléletének és az egészségtudatos gondolkodásának kialakítását, elmélyítését célozza meg. Mindemellett az Egészségváros Program keretében társadalmi összefogással segíti a hazai kórházak működését. Az elmúlt kilenc év során több mint 284 millió forint adományt adtunk át a kórházaknak.” 

forrás: Harmonet
hírek, aktualitások

Napégés – A bőre sosem felejti el

2025. június 05.

A családi nyaralás nem képzelhető el napozás, úszás és pihenés nélkül. Mégis, mi az, ami a nyaralást gyakran tönkreteszi? Többek között a leégés a napon.

Miért ég le a bőr?

A napsugárzás hőhatását a nem látható elektromágneses sugárzás infravörös tartományba eső hullámai okozzák. A sugárzás egy másik összetevője a látható fény, de a nap ezen kívül a szem számára érzékelhetetlen, ultraibolya (UV) fényt is kibocsát. Az ultraibolya sugárzásnak több tartománya van, a rövidebb hullámhosszú UV-B túlzott expozíciója felel a bőrsejtek leégéséért, a hosszabb hullámhosszú UV-A felelős a bőr pigmenttartalmának (barnulás) fokozódásáért, de a rákos folyamatok elindításáért is. A köznyelvben csak „leégés”-nek nevezett ártalmat a bőr fájdalmas kivörösödése, majd hámlása mellett általános tünetek is kísérhetik: hányás, láz, fejfájás. Régebben szokás volt tejfellel bekenni az égett bőrt. Ma ez nem ajánlott, mert a sérült bőr nyitott kapu a fertőzéseknek, és a tejfel, valamint más szerves anyagok ideális táptalajai a baktériumoknak. A helyes kezelés a szervezet folyadékpótlása, bőrnyugtató készítmények (lidocain- vagy panthenoltartalmú spray, cickafarktartalmú kenőcs) alkalmazása az égett felületre és a bőr hűtése, a további napozás elkerülése és könnyű ruha viselése.

Jótékony kamilla - napégése is!

2025. június 05.

Igen divatos manapság a bronzbarna bőr. Az óvatlan napozás azonban könnyen megbosszulhatja magát. A gyakori és intenzív vízparti napfürdőzés - különösen a mai környezeti ártalmak miatt - komoly veszélyeket rejt. Nemcsak az erős napon való leégés, hanem a szoláriumban való lesülés is veszélyes.   

Igen divatos manapság a bronzbarna bőr. Az óvatlan napozás azonban könnyen megbosszulhatja magát. A gyakori és intenzív vízparti napfürdőzés - különösen a mai környezeti ártalmak miatt - komoly veszélyeket rejt.

Nemcsak az erős napon való leégés, hanem a szoláriumban való lesülés is veszélyes.Természetesen a fiatal anyukák is napozhatnak, járhatnak szoláriumba, de az erős lebarnulást, a leégést kerülniük kell!

A mértéktelen napozás következtében bőrünk hámrétege megvastagszik, majd burjánzani kezd, s tumor lehet belőle az ultraibolya sugárzás miatt. Nagyobb veszélynek vannak kitéve a szőke, fehér bőrű emberek, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak lebarnulni. Kisgyermekeknek még kockázatosabb a napon való tartózkodás, mivel bőrük vékonyabb, s a pigmentképződésük még csak ebben a korban alakul ki. Ezért ők sokkal könynyebben és hamarabb égnek le. Délelőtt 11 órától déli 14 óráig egyáltalán ne engedjük kisgyermekünket a napon játszani, az UV-sugárzás ebben az időben a legerősebb. A fürdés és a napozás alkalmával különösen ajánlatos a folyamatos és gondos bőrápolás.

Krémvédelem

Alkalmazzunk napozóolajokat, krémeket, folyékony testápolókat, amelyek biztosítják a bőr megfelelő zsír- és víztartalmát. Minden szakember inkább a többszöri, rövid ideig - 15-20 percig - tartó napfürdőt ajánlja.

Kismamáknak az "előkelő sápadtság" egészségesebb! A bőrápolás során célszerű gondot fordítani az igen fájdalmas, kisebesedett, megrepedezett mellbimbókra. Jót tesz, ha rendszeresen, de nagyon rövid ideig napoztatjuk a melleket, az etetések között pedig bekenjük E-vitaminos olajjal (pl. búzacsíraolaj).

Nem csak az aktuális COVID okozhat szaglásvesztést

2025. június 04.

A szaglásvesztés egy nagyon kellemetlen jelenség, amelynek lehet olyan banális oka, mint egy megfázás, de akár egy súlyosabb kórkép, például Parkinson- és Alzheimer-kór egyik tünete is lehet az anosmia, mások mellett. Dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa arról beszélt, mi lehet a kivizsgálás menete, és mikor érdemes a fül-orr-gégészeti kivizsgálás után neurológushoz fordulni.

Állandó vagy átmeneti a szaglásvesztés?

A szaglásvesztést vagy szagvakságot (anosmia) két nagy csoportra lehet osztani. Az egyik az állandó szagláshiány, ami lehet veleszületett rendellenesség (ez egy nagyon ritka állapot), és főként azért érdemes róla tudni, mert veszélyes lehet, ha valaki nem érzi például a gázszagot. Ennek egyik sajátos példája a Kallmann szindróma, ami többek közt ún. hipogonodizmussal, tehát a szexuális szerepekben fontos részt jelentő szervek alulműködésével és szagláshiánnyal jár. Ez utóbbi is jelzi, hogy a szagok, illatok és a szexuális késztetés közt szoros összefüggés van. 
A másik csoportba tartozik a részleges és átmeneti szaglásvesztés, ami sokszor a COVID első tünete volt, még a köhögés, légúti panaszok, láz előtt. Ebből úgy látszik, hogy a vírus először valószínűleg a szaglási központokat, szaglóhámot támadta meg. Sajnos a COVID okozta szaglásvesztés meglehetősen elhúzódó jelleggel bírt, volt, akinek csak részlegesen tért vissza a szaglása. Ennél a jelenségnél nincs gyógyszeres beavatkozási lehetőség.
A COVID még ma is sokaknál diagnosztizálható, azonban már gyakoribb, hogy bármilyen banális, orrnyálkahártyát érintő gyulladás jár a szaglás elvesztésével. Ez azonban átmeneti és spontán rendeződik. Ezzel kapcsolatos megfigyelés, hogy ha sok orrdugulás elleni, vagyis érösszehúzó spray-t használ valaki, az is okozhatja az anosmiát.
Szaglásvesztés esetén a fül-orr-gégészt feltétlenül érdemes felkeresni, hiszen például polipok miatt is kialakulhat ilyen tünet. A polipok gyakran az orr nyálkahártyán és az orrmelléküregekben jelennek meg, és ha nagyon sok van belőlük vagy problémát okoznak, akkor érdemes azok eltávolításáról gondolkodni.

Neurológiai okok: agytumortól az Alzheimer-kórig

Neurológiai szempontból az a probléma, hogy a szaglás elődleges központja közvetlen az orrüreg teteje fölött van, és elég sérülékeny. Koponyatraumák esetén például éppen amiatt merülhet fel a koponyaalap törésének gyanúja, ha valaki fejsérülés után nem érez szagokat – ismerteti dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa. – A szaglásvesztés lehet féloldali is, ha például csak az egyik oldalon sérül a szaglóideg. Ez esetleg nem is feltűnő, de a traumás következmény kimutatásának természetesen van jelentősége. Ugyancsak sajátos szaglásvesztéssel jár a ritkán előforduló Foster-Kennedy szindróma, amelynek az a lényege, hogy egyik oldalon látóideg sorvadás, a másik oldalon papilla pangás lép fel, ami gyakran jár a szaglás elvesztésével. Ez a homloklebenyi agytumoroknak egy jellegzetes szindrómája. Nem alapvetően jellemző, de az Alzheimer-kórnál és a Parkinson-kórnál is felléphet szaglásvesztés, és számos más oka is lehet még ennek a tünetnek a myastenia gravistól a cinkhiányig, de legtöbbször más panaszok is csatlakoznak az anosmia mellé.