Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Ismerd meg önmagad! – Beszélgetés Klein Dáviddal

Érdekességek2017. június 05.

Tiszta tekintet, világos megfogalmazás, filozofikus elmélkedés, mindez a magányos csavargó és a kommunikatív beszélgetőpartner személyében, aki a Mount Everest 8848 m-es hegycsúcsának oxigénpalack nélküli megmászását tervezi. Mindenkinek más utat kell választania ahhoz, hogy önmagát megismerje. Klein Dávid ezt választja.

1975-ben születtem Budapesten. 12-13 éves koromban kezdtem el a hegymászást, sziklamászást. Ennek a háttere talán az, hogy ügyetlen voltam a fociban, de azt felismertem, hogy fontos számomra a mozgás, a fizikai erőfeszítés, így sodródtam a hegymászás felé. Már az iskolai tanulmányaimat is elég rapszodikusan végeztem. A gimnázium első évében Pécsett tanultam a Leővey Klára Gimnáziumban. Hamar rájöttem, hogy a gimi nem nekem való, nagyon sok a struktúra, a fegyelem és a kötöttség, és kimentem egy évre az USA-ba. Ott megízleltem a kaland szabadságát, a felelősségét, a nehézségét és a szépségét. Megtapasztaltam, hogy milyen nehéz kenyér a szabadság, és azt is, hogy enélkül nem tudok élni. Amikor hazajöttem, beiratkoztam Budapesten a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, majd  - egy év után, az utolsó két évre - magántanuló lettem. Ekkoriban mindennél fontosabb volt számomra a csavargás, a szabadság és a hegymászás. Egy tátrai túra során találkoztam Mezey Lacival, és úgy döntöttünk, belevágunk egy igazi expedícióba.

Az expedíciós hegymászás a hegymászás egy önálló szakiránya. A hegy- és sportmászásnak nagyon sok válfaja van. Az egyik végén ott van mondjuk a teremmászás, alkalmanként néhány órai kreatív sporttal, a másik végén ott van egy 8000-es expedíció, mondjuk két és fél hónapos elfoglaltsággal. Suhajda Szilárd barátommal most az utóbbira vállalkozunk: hosszú ideig leszünk a hegyek között és a világ legmagasabb csúcsának palack nélküli elérése a célunk.


Én nagyon hálás vagyok a családomnak – édesapámnak, édesanyámnak –, mert képesek voltak megvalósítani két dolgot egyszerre. Szeretni és elengedni. Mindig számíthatok rájuk, ugyanakkor soha nem éreztem azt, hogy meg akarnák mondani, mi legyek, ki legyek, mit csináljak. Nyilván izgulnak, de tudják, hogy ilyen szempontból alapos vagyok. A „link”, csavargó énem a hegymászás alkalmával nem jöhet a felszínre.

Nem, nem kell.

Semmit, semmit nem kell legyőzni! Ez egy viktoriánus maradványterminológia. 
Az én élményem az, hogyha kőkeményen dolgozom, figyelek önmagamra, figyelek a másik emberre, figyelek a hegyre, akkor lehet, hogy a hegy megengedi, hogy 15 percet vendégeskedjek a csúcsán. Ennek köze sincs valakinek vagy valaminek a legyőzéséhez. 8000 méter fölött lenni - ahol éppenhogy csak vagyok –, olyan, mint a létezés határmezsgyéjén járni. Hogy milyen a viszony a hegy és köztem? A hegy könnyen rá tud venni, hogy ne legyek ott, ahol én akarok. Fordítva ez nem így van, én elég nehezen veszem rá a hegyet, hogy ne ott legyen, ahol ő van. Még csak észre sem veszi a jelenlétemet. Tehát ez nem a győzedelmeskedésről szól. A hegyet biztosan nem tudom legyőzni. És magamat se legyőzni akarom: Megismerni akarom önmagamat, megismerni a mászótársamat, megismerni és megérteni a hegyet.

Egyfajta kettősséget kíván meg tőlem a hegy. Azt várja, hogy legyen bennem őszinteség, keménység és szigor, ugyanakkor legyek érzékeny és empatikus is. Az őszinteség, keménység és empátia jelen kell, hogy legyen persze önmagammal szemben is. A hegyen pontosan olyannak látom magam, amilyen tényleg vagyok. Igazat kell mondanom magamnak. Ha évtizedekig csavarogsz a hegyek között, akkor a belső rezgéseid bizony fontos információt hordoznak. És ha nem figyelsz rájuk, és dirrel-durral átgázolsz a saját belső mondanivalódon, akkor nagy baj lesz. És jó, ha hasonló őszinteséggel és empátiával fordulsz a társad felé is. Ha valamit le lehet hozni odafentről, akkor ez az: egyfajta önismereti plusz, egyfajta minőség. Később, ha igyekszem, ezzel a minőséggel tudok itt, a „tengerszinten” tevékenykedni és viszonyulni másokhoz.

Egy-egy expedíció, túl azon, hogy egyfajta technikai kihívás is, ahol az ügyességeddel, leleményességeddel, kitartásoddal, szívóságoddal, kreativitásoddal meg kell oldanod egy puzzle-t – a mászóút támasztotta nehézségeket, feladatokat – ebből a nyers önismereti magból is áll. Találkozom önmagammal, olyan szigorú feltételek mellett, amelyek lehetetlenné teszik, hogy saját magamnak hazudjak. Pontosan olyannak mutat meg engem az expedíció saját magam számára, amilyen tényleg vagyok.

Erre mindenkinek magának kell válaszolnia, hogy miért csinálja.

Három kategóriát szoktam említeni. Az első a fizikai felkészülés, az alapok lefektetése, ami nagyon fontos. Sok minden fejben dől el, persze, de ha nem fektetem le a fizikai alapokat, akkor ez költői humbug marad. Van a második, a stratégiai felkészülés, amikor kigondolod, hogy mit fogsz csinálni, mondjuk egy veszélyes szakaszon.

A stratégiában elemzéseket végzel, és a mászótársaddal, most Szilárddal, elemezgeted, hogy milyen szakaszhoz milyen megoldást rendeltek majd. És van a harmadik kategória, a mentális felkészülés. Ez is fejben zajlik, de a mentális különbözik a stratégiaitól, mert az puzzle-megoldás, a mentális pedig érzelmi készenlétet alakít ki. Sokat meditálsz, dolgozol azon, hogy mit jelent ez a hegy és ez a projekt neked.

Tudatában kell lenni a veszélynek. Tudatosítjuk a veszélyt, erről beszélünk, ezt feldolgozzuk. A felismerése és tisztelése a helyzetnek, a hegynek nagyon fontos dolog, de nincs bennem igazán félelem. Izgalom, az persze van, de az más. Az igazság az, hogy a hegyen, odafent sokszor jobban otthon érzem magam, mint idelent. 
Amikor ügyet intézek, sokkal több szorongás van bennem, mint 8000 méter fölött egy expedíció során. Az az én közegem.

Négy fázisra lehet osztani az expedíció időtengelyét. Van a megközelítés, ami Budapesttől az alaptáborig tart. Közel két hét, mire az alaptábort egyáltalán elérjük. Kirepülünk Katmanduba, hordókat pakolászunk, utolsó beszerzéseket eszközölünk. Aztán felrepülünk egy meredek hegyi leszállópályára egy kis géppel, majd fölfelé gyalogolunk egy héten keresztül az 5300 méteres alaptáborba minden felszereléssünkel.


A következő fázis a leghosszabb és legfontosabb időszak: két célt valósítunk meg. Egyrészt a hegyen föl-le mozgunk – az egyes akklimatizációs körök után mindig visszatérünk az alaptáborba pihenni –, és így szoktatjuk a szervezetünket az egyre nagyobb magassághoz. Akklimatizálódni csak fenn tudunk, de pihenni csak lent. A feladat, hogy minimális állóképesség-veszteséggel (mert mindig veszítek) maximális akklimatizációt zsebeljek be. A másik feladatunk egy táborlánc kialakítása: készleteket halmozunk fel a hegyen, sátrakat ásunk be az egyes táborokban, ahol gázt, élelmet hagyunk hátra. Ha megvan a táborlánc és az akklimatizáció, akkor a meteorológiánál van a labda. Amikor ők úgy látják, hogy – mondjuk – tíz nap múlva lesz időjárási ablak, akkor felkészülünk a csúcsmászásra.


A harmadik fázis a csúcsmászás maga, amikor az alaptáborból kiindulva, a táborokat érintve felmegyünk a legfelső táborba – ez az Everest esetében 8000 méteren lesz –, ott pihenünk (de nem alszunk, hisz a szervezetünk eléggé megnyugodni a magas pulzusszám miatt ebben a magasságban), majd délután hat órakor elindulunk a csúcs felé, amit folyamatos mozgással másnap délre szeretnénk majd elérni. 18 órát mozgunk fölfelé. 
Az utolsó fázis, a levonulás, amikor összeszedünk mindent, és visszatérünk a civilizációba: az alaptáborba és aztán Budapestre.

Több mint féléves felkészülési időszakon vagyunk túl. Sok támogatónk van, de most – a kiadványra tekintettel – kiemelném közülük a BioTech-et és a Kalifát. Nálunk – más sportokhoz hasonlóan – iszonyú fontos a megfelelő állóképesség kialakítása. A mi megmérettetésünk hosszú hónapokig tart. Ügyesnek, ravasznak, kitartónak kell lenni az akklimatizálódás során is és nagy magasságban a szervezet már mindenképpen gyengül. Ha megvágom a kezemet, akkor az a vágás két hónap múlva ugyanott lesz a kezemen, nem gyógyul be. Úgyhogy a vitamin-hozzáadás, a sóbevitel – mert a hóból olvasztjuk a vizet, és az tulajdonképpen desztillált víz –, a könnyen emészthető táplálékkiegészítők nagyon fontosak. Szegényes a táplálkozásunk, ezek kellenek. A másik fontos támogatónk a Kalifa. Aszalványokat és magvakat eszünk a hegyen, ami nem csak finom és egészséges, de könnyen emészthető és folyamatosan nassolható. Az emésztéshez oxigén kell, amiből nincs sok, és amit meg tudunk enni ebben a magasságban, az lényegében a magvak, olajos magvak és az aszalványok. Rajtuk kívül kiemelném még a DunaMedical csapatát: az alapos egészségügyi állapotfelmérés nagyon fontos, hogy minden apróság kiderüljön, ami kiderülhet indulás előtt. Az RTL is támogat. Ezek nagyon komoly szakmai partnerek.

Én abban bízom, hogy a hegyek valamilyen formában meg fognak maradni az életemben életem végé, ami – ezt szintén remélem és hiszem – viszonylag távol van még. Az fontos, hogy mindig reflektáljak, mindig megkérdezzem magamtól egy-egy expedíció után, hogy most ki vagyok, most merre tartok, és most mit jelent számomra a hegy. Ezenkívül jó lenne valamikor foglalkozni a filozófiával is, mivel 2004-ben beiratkoztam az ELTE BTK filozófia szakára, amit epikusan hosszú idő alatt elvégeztem, most pedig PhD-hallgató vagyok. Van egy törpe könyvkiadóm. Pszichológiával és pedagógiával foglalkozó könyveket adunk ki. Azért csinálom, mert fontos számomra a személyközpontú pszichológia, pedagógia ügye, amely nagyon közel áll hozzám. Kétévente én vagyok a szervezője a Kultúrák Közötti Kommunikáció elnevezésű egyhetes nemzetközi találkozónak. (Bővebben: www.encounter.hu) Egy bizonyos ponton pedig megint helyet kell adnom majd a csavargó énemnek. És ott van a képben, hogy lehet, hogy egyszer családom is lesz. Nem zárom ki, nem vagyok magányos farkas, azt gondolom, de eléggé könnyedén veszem a dolgot. Majd lesz valami.

0 méteren, azt hiszem, hogy inkább a mi, és 8000 méteren inkább az én. Persze 0 méteren is szeretnék önazonos lenni, és 0 méteren is fontos az, hogy én átéljek valamit. De az évek során sokat erősödött bennem, hogy milyen jó lenne, ha jobban odafigyelnénk egymásra. Mert a másik ember is fontos. Például, ha Szilárd feljut a csúcsra és én nem (benne van a pakliban), biztos vagyok benne, hogy ezt akkor is egy nagyon sikeres expedíciónak fogom megélni! Mert egy expedíció akkor sikeres, ha feljut valamelyikünk a csúcsra, és mind a ketten élve visszatérünk. De az expedíció alapvetően arról szól, hogy én ki vagyok, és hogy valamit szeretnék átélni és megtudni magamról. A lenti életem egyre inkább arról szól, hogy mi kik vagyunk, mint közösség, és hogy tudnánk jobban, emberségesebben viszonyulni egymáshoz.

 

dr.Szarvasházi Judit

főszerkesztő, gyógyszerész


forrás: Patika Magazin
hírek, aktualitások

A látást fenyegető betegségek

2025. december 11.

A lehetséges felnőtt páciensek, aki megfelelően egészségtudatosak, az alábbi fő betegségkategóriákról kell, hogy tudjanak.

Glaukóma (zöldhályog)

A glaukóma egy neurodegeneratív betegségcsoport, ami jó kezelhető abban az esetben, ha a kezelés megfelelő erősségű, és elég korán megkezdik. A betegség lényege, hogy a látóidegben futó idegrostok visszafordíthatatlanul és nagy mértékben károsodnak. Ez azonban csak meglehetősen későn válik nyilvánvalóvá a páciens számára. Kezeletlen nyitott csarnokzugú glaukóma esetében akár 10-12 évig is eltarthat, amíg az ép látásból súlyos látótérkárosodás alakul ki. Ezért lenne fontos, hogy 40 éves kor felett mindenki vegyen részt jó minőségű szemészeti kivizsgáláson, még látási panasz nélkül is.

Szürkehályog

Ez a szemlencse teljesen normális változásával járó állapot, ami az öregedéssel mindenképp bekövetkezik, és műtéttel jól kezelhető. Fontos azonban felhívni a figyelmet, hogy a szürkehályog nem zárja ki más szembetegség jelenlétét, és nemritkán ezen betegségek (például glaukóma, makula degeneráció) okozzák a látás jelentős megromlását, nem pedig a szürkehályog.

Nehezen kap levegőt? Lehet, hogy krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenved!

2025. december 11.

Ez a mottója a COPD betegség idei világnapjának, amihez kapcsolódva nagyszabású konferenciát szervezett az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI). Ennek célja – az elmúlt évekhez hasonlóan – a légzőszervi megbetegedésekkel kapcsolatos szakmai és társadalmi párbeszéd erősítése kiemelten a korai felismerést, a hatékony megelőzést és a legmodernebb kezeléseket illetően. Ezenkívül lehetőség nyílt a legújabb kutatási eredmények, hazai és nemzetközi szintű kezdeményezések, valamint egyes innovatív egészségügyi megoldások bemutatására a szakpolitikai irányok megismerése mellett.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a krónikus obstruktív tüdőbetegség, a COPD napjaink egyik leggyakoribb, de megelőzhető és kezelhető krónikus betegsége. Mivel világszerte – és Magyarországon is – egyre több embert érint, az ellene való küzdelem immár népegészségügyi prioritás. A 2025-ös világnap fókuszában a megelőzés, az egészségpolitikai együttműködések erősítése és a betegek életminőségének javítása áll. Ezzel összhangban a konferencia délelőttje a COPD szakmapolitikai megközelítésének jegyében telt. Elsőként kormányzati és betegszervezetek meghívott képviselői járták körbe a megelőzés és az ellátás kapcsolatát egészségügyi vezetői szemszögből. Ezt követően a betegútszervezés kérdésköre került terítékre. Ennek során Dr. Bogos Krisztina, az OKPI főigazgatója hangsúlyozta: „A nemzeti COPD regiszter adatai világosan megmutatták, hogy a betegség visszaszorítása csak akkor lehet eredményes, ha a korai felismeréstől a rehabilitációig egységes, adatalapú betegútszervezésben gondolkodunk – ez az a szemléletváltás, amely a következő években a COPD-ellátás egészét meg fogja határozni.” A krónikus légzőszervi megbetegedések visszaszorítását célzó „JARED” európai uniós projekt bemutatásakor Prof. Dr. Horváth Ildikó, az OKPI tudományos és oktatási igazgatója kiemelte: A JARED az első olyan európai kezdeményezés, amely egységes ellátási szemlélettel közelíti meg a krónikus légzőszervi betegségek teljes rendszerét, és külön büszkeség, hogy a program nemzetközi koordinációját az Országos Korányi látja el – olyan megoldásokat dolgozva ki, amelyek a megelőzésben, a korai diagnózisban és az egészségegyenlőség javításában is valódi előrelépést hozhatnak.  Ezután a tüdőgondozók hagyományos és a közösségi hálózatok innovatív szerepe következett az ellátások fejlesztésében. A délután folyamán a COPD megelőzésének lehetőségei álltak a középpontban. Szóba kerültek még a betegség kialakulásának környezeti (pl. levegő minősége) és gyermekkori etiológiai (biológiai-kémiai) kockázati tényezői. Emellett nem lehet elégszer hangsúlyozni a lehető legkorábbi felismerés fontosságát, aminek egyik módszertani eszköze a tüdő kapacitását és a légutak állapotát mérő légzésfunkciós vizsgálat. Fentieken túl a résztvevők megismerhették a legújabb klinikai ajánlásokat (pl. a GOLD 2026 irányelveit), illetve a praxisközösségek és a multidiszciplináris együttműködések már kialakult jó gyakorlatait. A tematikus előadások során pedig nemcsak aktuális információk hangzottak el, hanem közös szakmai gondolkodásra is lehetőség nyílt.

Prosztatabántalmak

2025. december 10.

A statisztikák szerint Magyarországon a szűréseken való részvétel jóval elmarad a nyugati országok átlagától. Ez komoly népegészségügyi veszélyt mutat.

A kutatások szerint az egészségügyi ellátás csupán 15-20%-ban befolyásolja a lakosság egészségi állapotát. A többit a genetikai és környezeti tényezők, és legnagyobb mértékben, 40%-ban az életmód és a megelőző intézkedések – mint a szűrővizsgálatok – határozzák meg a hosszú távú egészségi állapotot. Az emberek sokáig és egészségesen szeretnének élni. Jelenleg egy 65 éves férfi még nagyjából 13 évnyi életre számíthat Magyarországon – ennek várhatóan azonban csak a felében lesz egészséges. Nyugat-Európában ez az arány sokkal kedvezőbb: 20 év vár rá, abból várhatóan 12 lesz betegségmentes.

„Ha egy férfi évente egyszer elmegy egy PSA-vizsgálatra, már óriásit lépett az egészsége érdekében” – fogalmazott prof. dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem urológiai Klinika igazgatója, a Magyar Urológusok Társaságának főtitkára.

„A korai stádiumban – még a tünetek megjelenése előtt – felismert prosztatarák jól kezelhető vagy akár teljesen meggyógyítható. Tragikus, hogy ennek ellenére évente mégis több mint 1300 magyar férfi hal meg prosztatarákban.”

Mivel a prosztatarák jellemzően idősebb korban alakul ki, 50 éves kor felett minden férfinak ajánlott a rendszeres PSA-szűrés, hiszen a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha nem fedezik fel időben a betegséget.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy akinek a családjában előfordult férfiágon prosztatadaganat, illetve anyai ágon emlő-, méh- vagy petefészek-daganat, annak már 45 éves kor felett ajánlott a prosztatarákszűrés.