Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Hogy az örökbefogadás ne átok, hanem áldás legyen

Érdekességek2017. március 31.

A nők két dologért képesek mindent megtenni: azért, hogy legyen gyermekük és azért, hogy ne legyen. Az utóbbi könnyebben megoldható, hiszem a fogamzásgátlás számtalan módja áll ma már a hölgyek rendelkezésére. A gyermek utáni vágy azonban hiába él azokban a nőkben, akiknek nem születhet babájuk. Ilyenkor két lehetőség közül választhatnak: a mesterséges megtermékenyítést vagy az örökbefogadást.  

A lombikbébi program adja meg az utolsó lehetőséget azon nők számára, akikre kimondták a szörnyű diagnózist: meddő. Sajnos ez a módszer sem mindig működőképes, sőt sok esetben több próbálkozás kell a sikerhez.

Amikor az utolsó reménysugár is eltűnt, akkor szoktak a házaspárok elgondolkodni az örökbefogadás lehetőségén. Nem árt azonban tudnunk néhány dolgot, mielőtt úgy döntünk: egy idegen pár babáját fogadjuk örökbe.

A családállítások során sokszor kerülünk szembe olyan helyzettel, amikor az örökbefogadott gyermek már felnőttként kéri az állítást, súlyos problémái miatt, vagy házaspárok jönnek el, akik gyermeket fogadtak örökbe. Utóbbi esetben általában a kapcsolatuk megromlására panaszkodnak, vagy arra, hogy az örökbefogadott gyermekkel nem találják meg a közös hangot, kapcsolatuk nagyon rossz.

 


Az első dolog, amit minden örökbefogadónak tudnia kellene, hogy egy gyermeknek csak egy édesanyja és édesapja lehet. Az örökbefogadó vagy nevelőszülők soha nem léphetnek a valódi szülők helyébe. A legtöbb problémát az okozza, amikor a gyermektől a nevelőszülők elvárják, hogy őket apának és anyának szólítsák. Ebben az esetben, a gyermek lelkében hatalmas kettősség keletkezik, hiszen az örökbefogadók nem az „édes” szülei, nem a gyermek valódi apja és anyja. Lelki szinten ezzel arra kényszerítik őt, hogy megtagadja a valódi szülőket. Bármilyenek voltak és bármit tettek is a szülők, a gyermek igazi szülei mindig ők maradnak. Később, felnőttként a gyermek lelkében majd a megfelelő helyre kerülnek a szülei (ha ebben segítséget kap), de gyermekként ezzel a feladattal még nem képes szembenézni.

Egy gyermeket örökbe fogadni csak akkor lehetne, ha a gyermeknek nincs senkije. Sokszor előfordul, hogy az apa nem is tud a gyermek létezéséről. Ebben a helyzetben először az apát kellene megkeresni, mert a gyermeknek ebben az esetben az apa mellett a helye. Ha az apa sem jöhet szóba a gyermek számára, akkor a következő lépésként a nagyszülőket, illetve nagybácsikat, nagynéniket kell megkeresni. Ha ők sem felelnek meg, akkor jöhet szóba örökbefogadás. Az örökbefogadás helyett azonban jobb, ha megelégszünk a nevelőszülői státusszal. Ezzel meghagyjuk a gyermek jogát a szüleihez. Egy gyermeknek joga van a szüleihez, és a szülei családjához. Ha ezt a jogot elveszik a gyermektől, ez később a nevelőszülőkkel való kapcsolatában tudattalanul valamilyen módon negatívan fog visszatükröződni.

Ha úgy döntünk, hogy mégis örökbe fogadunk egy gyermeket, és utánajártunk a családi rendszerének is, van még egy dolog, amire érdemes odafigyelnünk.
Az örökbefogadók általában a nevükre szeretnék venni a gyermeket. Előfordul ez abban az esetben is, amikor a szülők elválnak, és az anya új társa a saját nevére venné a gyermeket.
Ez akkor gyakori, amikor az édesapa nem is tartja a kapcsolatot a családdal.
Egy gyermek nevének a megváltoztatása szintén súlyos problémák forrása lehet. Amennyiben elveszik tőle a valódi családja nevét, a gyermek ezért később szintén az örökbefogadó szülőkön áll tudattalanul bosszút. Lehet, hogy kapcsolatuk megromlik, esetleg végleg eltávolodik azoktól az emberektől, akik őt felnevelték. 
Mit tehetünk tehát azért, hogy békességben és boldogságban nevelhessük fel azt a gyermeket, akit szeretnénk örökbefogadni? Mindenekelőtt egy családállítással megnézhetjük azt, mi zajlik a gyermek lelkében, van e olyan körülmény, amely az örökbefogadás kapcsán gátló tényező lehet.
Figyeljünk arra, hogy ne válasszuk el őt a valódi családjától. Válasszuk inkább a nevelőszülőséget, hiszen akkor is mi gondoskodunk róla, de így meghagyva a szabadságát. Amikor úgy látjuk, ez lehetséges, mondjuk el neki, hogy nem mi vagyunk az igazi szülei. 
Lehet, hogy tragikusan érinti majd, de joga van tudni a valóságot. A lélek mélyén az igazság úgy is ott van.


forrás: Harmonet
hírek, aktualitások

Hogyan előzhetjük meg a vírusfertőzéseket?

2025. december 12.

A vírusok elleni védekezés első és legfontosabb lépése a higiéniai szokások kialakítása és azok betartása.

A megfelelő óvintézkedések betartásával, higiéniai szokásainkkal csökkenthető a fertőzésveszély, és megvédhetjük gyermekeinket és magunkat is a fertőzéstől, megbetegedéstől. A gyermekközösségekben a felső légúti betegségek cseppfertőzéssel könnyen és viszonylag gyorsan terjednek.

Egy-egy tüsszentés, köhögés során számos vírus és baktérium kerülhet a levegőbe.

Bizonyos vírusok a használati tárgyakon, játékokon vagy akár az ajtókilincseken is túlélhetnek. A gyermek a szennyezett tárgy érintésével átviheti magára a kórokozót, megérintve az arcát, vagy szájába veszi a kezét és ennek eredményeként a fertőzést könnyebben elkaphatja.

A vírusok elleni védekezés egyéni és közösségi felelősség. Megfelelő megelőző intézkedésekkel hozzájárulhatunk a fertőzéses esetek halmozódásának, esetleg járvány kialakulásának visszaszorításához, és természetesen gyermekünk, magunk és a családtagjaink egészségének védelméhez.

Ez a megelőzés nem igényel bonyolult lépéseket, de a megfelelő higiéniai szokások kialakítása és gyakorlása, az immunrendszerünk erősítése, és a tudatos odafigyelés jelentősen csökkentheti a fertőzés kockázatát.

Higiéniai szabályok

Meg kell tanítani a gyermekeinket a megfelelő higiéniai szabályokra és azok betartására, mely rendkívül fontos a különböző fertőző betegségek megelőzése szempontjából. Mutassunk példát, és figyeljünk a megelőzésre és tartsuk is be ezeket, hiszen a szülői példából tanul a gyermek is.

Rendszeres és alapos kézmosás

A kezünk nap mint nap különböző felületekkel érintkezik, könnyen válhat a vírusok közvetítőjévé. Ezért kiemelkedően fontos a kezek megfelelő tisztítása. A helyes kézmosási technika elsajátítása és napi rutinná tétele jelentősen csökkentheti a fertőzés kockázatát.

Tudományosan is igazolt a természetes gyógyító: újra hódít az árnika

2025. december 12.

Újra reflektorfénybe került a népi gyógyászat régóta ismert, talán legsokoldalúbb gyógynövénye. Friss kutatások is bizonyítják, az Arnica montana hatékony gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és sebgyógyító hatását. Ősszel, a túrák, sportesemények és aktív hétvégék idején ez a természet egyik legerősebb regenerálója lehet.

Friss tudományos vizsgálatok szerint az árnika kivonatai képesek csökkenteni a gyulladást és a fájdalmat az immunválasz szabályozásán keresztül, míg gél formában alkalmazva gyorsítják a sebgyógyulást és mérséklik a duzzanatot. Ezzel a népi gyógyászatban régóta ismert „csodaszert” a modern kutatások is igazolják, és az ősz egyik alapgyógyítójává teszik.

Ez a hegyvidéki sárga virág 2000 méter feletti magasságban terem, és nyáron kézzel gyűjtik. Rendkívül érzékeny a környezeti változásokra, ezért minden cseppje igazi kincs.

Az árnika külsőleg alkalmazva gél formájában enyhíti a húzódásokat, izomfájdalmakat és gyulladásokat. Sportorvoslásban, masszázsterápiában, de plasztikai beavatkozások után is előszeretettel használják: csökkenti a véraláfutásokat, duzzanatot és fájdalmat, és elősegíti a gyorsabb regenerációt.

A látást fenyegető betegségek

2025. december 11.

A lehetséges felnőtt páciensek, aki megfelelően egészségtudatosak, az alábbi fő betegségkategóriákról kell, hogy tudjanak.

Glaukóma (zöldhályog)

A glaukóma egy neurodegeneratív betegségcsoport, ami jó kezelhető abban az esetben, ha a kezelés megfelelő erősségű, és elég korán megkezdik. A betegség lényege, hogy a látóidegben futó idegrostok visszafordíthatatlanul és nagy mértékben károsodnak. Ez azonban csak meglehetősen későn válik nyilvánvalóvá a páciens számára. Kezeletlen nyitott csarnokzugú glaukóma esetében akár 10-12 évig is eltarthat, amíg az ép látásból súlyos látótérkárosodás alakul ki. Ezért lenne fontos, hogy 40 éves kor felett mindenki vegyen részt jó minőségű szemészeti kivizsgáláson, még látási panasz nélkül is.

Szürkehályog

Ez a szemlencse teljesen normális változásával járó állapot, ami az öregedéssel mindenképp bekövetkezik, és műtéttel jól kezelhető. Fontos azonban felhívni a figyelmet, hogy a szürkehályog nem zárja ki más szembetegség jelenlétét, és nemritkán ezen betegségek (például glaukóma, makula degeneráció) okozzák a látás jelentős megromlását, nem pedig a szürkehályog.