Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

Az anyák növelhetik a lányok melanomakockázatát?

Érdekességek2017. április 12.

Nézd meg az anyját, … és rájöhetsz, mekkora a lányánál kialakuló melanoma kockázata. Ugyanis az anyák – sok más mellett – a szoláriumozásban is példaként szolgálnak a lányaiknak.

Néha nem az anyák a legjobb példaképek. Legalábbis ez derül ki az American Academy of Dermatology legújabb felméréséből, amelyben a megkérdezett, szoláriumhasználó tinédzser lányok és fiatal nők arról számoltak be, hogy az édesanyjuk is gyakran látogatja a mesterséges fénykabint.

A felmérésből az is kiderül, hogy a szoláriumozók körében jóval nagyobb volt azoknak az aránya, akiknek szűkebb vagy tágabb családjából is használta valaki ezt az eszközt (65%), mint azok közt, akik más úton barnulnak (28%). Különösen az mutatott erős összefüggést, hogy az anyáról „ragad” a lányra ez a szokás, hiszen erről a lányok 42%-a így nyilatkozott. Ezzel szemben más barnítóeszközök és -termékek használóinál csak 10%-os volt ez az arány.

A szoláriumozás „ördögi köre”

A kutatások szerint a rendszeres szoláriumhasználat 75%-kal megnöveli a melanoma megjelenésének rizikóját. Ráadásul a bőrrákoknak ezen legveszélyesebb fajtája gyorsabban kialakul a 15–29 éves nőknél, mint a hasonló korú férfiaknál. A tények tükrében tehát kijelenthető, hogy azok az anyák, akik sűrűn használják a napágyakat, nemcsak a saját rizikójukat növelik a bőrrák tekintetében, de a lányaikét is. Mivel az édesanyák mintája nagyon mélyen épül be a gyermekekbe, éppen ezért kiemelten fontos, hogy a szülők jó példával járjanak elöl.

Érdekes tanulsága az amerikai felmérésnek az is, hogy amíg a válaszadó lányok döntő többsége azt mondta, hogy nem titok a családban a szoláriumhasználat, addig 94%-uk úgy nyilatkozott, hogy azért nem figyelmezették őt a szülei az ezzel járó kockázatokra, mert nem tudtak róla, hogy a lányuk szoláriumozik. Ráadásul azok a tinik és fiatal nők, akik megszokták, hogy barna a bőrük, nagyobb nyomást is éreznek a társaik felől, hogy ezt az állapotot fenntartsák, mint azok, akik nem estek bele a „barna bőr ördögi körébe”.


A szülői felelősség hatalmas

Mivel a szolárium használata legalább olyan egészségtelen szokás, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás, a tizenéveseknél még nagyobb az esélye, hogy engednek a társaik nyomásának. Éppen ezért is szükséges, hogy a szülők ne csak elmagyarázzák a gyermekeiknek az egészséges életmód alapjait, de maguk is éljenek eszerint. A megelőzés és a korai felismerés azonban ebben a kérdésben is döntő – elengedhetetlen, hogy a szülők ezt is megtanítsák a gyerekeiknek. Vagyis évente legalább egyszer ellenőriztessék a bőrüket szakemberrel, aki számítógép segítségével rögzíteni is tudja az anyajegyek állapotát, így a változások később könnyebben nyomon követhetők.


forrás: Bébik.hu
hírek, aktualitások

Tudományosan is igazolt a természetes gyógyító: újra hódít az árnika

2025. december 12.

Újra reflektorfénybe került a népi gyógyászat régóta ismert, talán legsokoldalúbb gyógynövénye. Friss kutatások is bizonyítják, az Arnica montana hatékony gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és sebgyógyító hatását. Ősszel, a túrák, sportesemények és aktív hétvégék idején ez a természet egyik legerősebb regenerálója lehet.

Friss tudományos vizsgálatok szerint az árnika kivonatai képesek csökkenteni a gyulladást és a fájdalmat az immunválasz szabályozásán keresztül, míg gél formában alkalmazva gyorsítják a sebgyógyulást és mérséklik a duzzanatot. Ezzel a népi gyógyászatban régóta ismert „csodaszert” a modern kutatások is igazolják, és az ősz egyik alapgyógyítójává teszik.

Ez a hegyvidéki sárga virág 2000 méter feletti magasságban terem, és nyáron kézzel gyűjtik. Rendkívül érzékeny a környezeti változásokra, ezért minden cseppje igazi kincs.

Az árnika külsőleg alkalmazva gél formájában enyhíti a húzódásokat, izomfájdalmakat és gyulladásokat. Sportorvoslásban, masszázsterápiában, de plasztikai beavatkozások után is előszeretettel használják: csökkenti a véraláfutásokat, duzzanatot és fájdalmat, és elősegíti a gyorsabb regenerációt.

A látást fenyegető betegségek

2025. december 11.

A lehetséges felnőtt páciensek, aki megfelelően egészségtudatosak, az alábbi fő betegségkategóriákról kell, hogy tudjanak.

Glaukóma (zöldhályog)

A glaukóma egy neurodegeneratív betegségcsoport, ami jó kezelhető abban az esetben, ha a kezelés megfelelő erősségű, és elég korán megkezdik. A betegség lényege, hogy a látóidegben futó idegrostok visszafordíthatatlanul és nagy mértékben károsodnak. Ez azonban csak meglehetősen későn válik nyilvánvalóvá a páciens számára. Kezeletlen nyitott csarnokzugú glaukóma esetében akár 10-12 évig is eltarthat, amíg az ép látásból súlyos látótérkárosodás alakul ki. Ezért lenne fontos, hogy 40 éves kor felett mindenki vegyen részt jó minőségű szemészeti kivizsgáláson, még látási panasz nélkül is.

Szürkehályog

Ez a szemlencse teljesen normális változásával járó állapot, ami az öregedéssel mindenképp bekövetkezik, és műtéttel jól kezelhető. Fontos azonban felhívni a figyelmet, hogy a szürkehályog nem zárja ki más szembetegség jelenlétét, és nemritkán ezen betegségek (például glaukóma, makula degeneráció) okozzák a látás jelentős megromlását, nem pedig a szürkehályog.

Nehezen kap levegőt? Lehet, hogy krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenved!

2025. december 11.

Ez a mottója a COPD betegség idei világnapjának, amihez kapcsolódva nagyszabású konferenciát szervezett az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI). Ennek célja – az elmúlt évekhez hasonlóan – a légzőszervi megbetegedésekkel kapcsolatos szakmai és társadalmi párbeszéd erősítése kiemelten a korai felismerést, a hatékony megelőzést és a legmodernebb kezeléseket illetően. Ezenkívül lehetőség nyílt a legújabb kutatási eredmények, hazai és nemzetközi szintű kezdeményezések, valamint egyes innovatív egészségügyi megoldások bemutatására a szakpolitikai irányok megismerése mellett.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a krónikus obstruktív tüdőbetegség, a COPD napjaink egyik leggyakoribb, de megelőzhető és kezelhető krónikus betegsége. Mivel világszerte – és Magyarországon is – egyre több embert érint, az ellene való küzdelem immár népegészségügyi prioritás. A 2025-ös világnap fókuszában a megelőzés, az egészségpolitikai együttműködések erősítése és a betegek életminőségének javítása áll. Ezzel összhangban a konferencia délelőttje a COPD szakmapolitikai megközelítésének jegyében telt. Elsőként kormányzati és betegszervezetek meghívott képviselői járták körbe a megelőzés és az ellátás kapcsolatát egészségügyi vezetői szemszögből. Ezt követően a betegútszervezés kérdésköre került terítékre. Ennek során Dr. Bogos Krisztina, az OKPI főigazgatója hangsúlyozta: „A nemzeti COPD regiszter adatai világosan megmutatták, hogy a betegség visszaszorítása csak akkor lehet eredményes, ha a korai felismeréstől a rehabilitációig egységes, adatalapú betegútszervezésben gondolkodunk – ez az a szemléletváltás, amely a következő években a COPD-ellátás egészét meg fogja határozni.” A krónikus légzőszervi megbetegedések visszaszorítását célzó „JARED” európai uniós projekt bemutatásakor Prof. Dr. Horváth Ildikó, az OKPI tudományos és oktatási igazgatója kiemelte: A JARED az első olyan európai kezdeményezés, amely egységes ellátási szemlélettel közelíti meg a krónikus légzőszervi betegségek teljes rendszerét, és külön büszkeség, hogy a program nemzetközi koordinációját az Országos Korányi látja el – olyan megoldásokat dolgozva ki, amelyek a megelőzésben, a korai diagnózisban és az egészségegyenlőség javításában is valódi előrelépést hozhatnak.  Ezután a tüdőgondozók hagyományos és a közösségi hálózatok innovatív szerepe következett az ellátások fejlesztésében. A délután folyamán a COPD megelőzésének lehetőségei álltak a középpontban. Szóba kerültek még a betegség kialakulásának környezeti (pl. levegő minősége) és gyermekkori etiológiai (biológiai-kémiai) kockázati tényezői. Emellett nem lehet elégszer hangsúlyozni a lehető legkorábbi felismerés fontosságát, aminek egyik módszertani eszköze a tüdő kapacitását és a légutak állapotát mérő légzésfunkciós vizsgálat. Fentieken túl a résztvevők megismerhették a legújabb klinikai ajánlásokat (pl. a GOLD 2026 irányelveit), illetve a praxisközösségek és a multidiszciplináris együttműködések már kialakult jó gyakorlatait. A tematikus előadások során pedig nemcsak aktuális információk hangzottak el, hanem közös szakmai gondolkodásra is lehetőség nyílt.