Inczeffy Patika

és magán szakorvosi rendelő

2131 Göd, Pesti út 86.

Telefon: +36 27 336 150
E-mail: kalabe@inczeffypatika.hu
Nyitva tartás:
Hétfő - Péntek: 7:30 - 19:00
Szombat: 7:30 - 13:00

A havazás örömei

Érdekességek2017. január 16.

Huszonéves voltam már, amikor elõször síléc került a lábamra, ráadásul a Tátra havas lejtõin. Fogalmam sincs, mi vehetett rá ilyesmire, én ugyanis a nyarat szeretem. Fõleg akkor, ha van hozzá tenger is. A tél itt, a városban hideg, lucskos, sötét: karácsony után már csak az tartja bennem a lelket, hogy minden egyes nappal közelebb kerül a március.

Mivel teljesen kezdõ voltam, oktatásra is jelentkeztem. A meglepõen meredek gyerekpálya (na jó, dombocska) még nem fogott ki rajtam, de az úgynevezett tányéros sífelvonó nagyobb próbatételnek bizonyult. Annak, aki ilyet még nem látott, hadd mondjam el: ez egy mozgó drótkötélrõl lelógó íves csõ, a végén egy frizbivel. A hegytetõre vágyó fanatikus elõbb hosszan sorban áll, majd amikor sorra kerül, gyorsan a lábai közé kapja a frizbit, megkapaszkodik a csõben, és már suhan is felfelé a hegyoldalon. Elméletben. Akinek ugyanis nem mondják, hogy a tányérra nem szabad ráülni, az a beépített teleszkóp miatt már az induláskor fenékre ül, majd a sorban állók népes csapatának szeme láttára, villámgyorsan megpróbálja kúszva elhagyni a felvonó nyomvályúját, különben megeshet, hogy a következõ vontatott miatta jut hasonló sorsra. Aztán újabb sorban állás, újabb próbálkozás. Nem részletezném, legyen elég annyi, hogy amikor végre sikerült felérnem a hegycsúcsra, és az elegáns tovasiklás helyett kizuhantam a sorból, az addigra összegyûlt kisebb szurkolótáborom hangos tapssal fogadott.


Bár mindenem sajgott, és a ruhám a hótól, a fehérnemûm meg a verejtéktõl volt vizes, csak akkor adtam fel, amikor valaki hátulról a sílécemre lépett, a túlságosan szorosra állított kötés pedig nem oldotta ki a bakancsomat, a térdem megcsavarodott, járás- és síelésképtelenné vált. Utólag beláttam, ez hatalmas jótétemény volt, verõfényes napsütés lévén ugyanis a további öt napban nekem semmi más dolgom nem akadt, mint végtelen nyugalomban napozgatni a teraszon, puha takarók alatt.

Anyósom elmondása szerint életem párjának síelõkarrierje is idejekorán egy hóbuckába torkollott, a család csak azt sajnálja, hogy videofelvétel nem készült róla. A téllel meg úgy van, hogy elismeri a hóesés szépségét, fõleg a meleg szobából egy álmos reggelen. De ha dolgozni indul, egy ilyen álmos reggelen legfeljebb annyit lát a hóesésbõl, hogy le kell söpörnie a kocsit, csúsznak az utak, fõképp pedig hatalmas dugó lesz a városban.

A gyerekek kedvéért az ember persze sok mindenre képes. Tavaly, amikor a Kicsi még alig látszott ki a babakocsiból, a Nagynak vettünk egy szánkót, és a környékbeli dombokon csúszkáltunk vele. Nem voltak ezek hosszú séták, többnyire esténként mentünk, négyesben. Nem tudom, hogy azért, mert ez olyan végtelenül jó móka volt, vagy mert a szánkót egész évben látható helyen, konkrétan a mi hálószobánkban tároltuk, a Nagy egy év alatt nem felejtette el, hogy a hóesés szánkózással jár. Az idén az elsõ komolyabb hó csak a hegyekben maradt élvezhetõ, mi pedig a mindennapos magyarázkodás helyett (mármint, hogy miért is nem szánkózunk a lakótelepi sáros latyakban) a hétvégi hegyvidéki kirándulásra szavaztunk.

A terveinkhez képest kicsit késõn indultunk, mert csak a kocsinál jutott eszünkbe, hogy a babakocsi és a szánkó együtt nem férnek el a csomagtartóban. Anyósomék a város túlfelén laknak, szerencse viszont, hogy otthon voltak, így kölcsön tudták adni a tetõcsomagtartót. Férjem el, majd viszsza, épp véget ért a Némó, mire hazaért. A gyerekek a kocsiban kialudták magukat, így mire Mátraházára értünk, frissen és energikusan vethették magukat a hóbuckák közé. Itt megállapítottam, hogy a babakocsi kiváló támasz elcsúszás esetén, ugyanakkor kissé esetlenül mozog a hóban. Azt is, hogy a járni még nem tudó Kicsi ilyen terepen is vígan szalad négykézláb, és az sem szegi kedvét, hogy viszonylag gyakran arccal fúródik a hótakaróba. Olyankor prüszköl és fintorog, mint egy kismacska. Amikor a férjem újra és újra felvonszolta a dombon a szánkón terpeszkedõ, utasításokat osztogató Nagyot, rácsodálkoztam, hogy túlsúlya ellenére is remek formában van, valamint, hogy bár síelni nem tud, a gyerekkel szánkózást profi módon mûveli. Amikor hazafelé indultunk, õ csak arra csodálkozott rá, hogy alig remeg a keze a kormányon.

Mire az autópályára értünk, a fáradt, boldog, kipirosodott arcú srácok már az igazak álmát aludták. „Helyesek voltak, nem?” – kérdeztem. Életem párja meg hümmögött rá, hogy „Hát igen, tetszett nekik..., és a télnek úgyis hamar vége van…”

Amikor majd ötösünk lesz a lottón, nem alpesi faluba költözünk, az már biztosnak látszik.


forrás: Vital Magazin
hírek, aktualitások

Nem csak az aktuális COVID okozhat szaglásvesztést

2025. június 04.

A szaglásvesztés egy nagyon kellemetlen jelenség, amelynek lehet olyan banális oka, mint egy megfázás, de akár egy súlyosabb kórkép, például Parkinson- és Alzheimer-kór egyik tünete is lehet az anosmia, mások mellett. Dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa arról beszélt, mi lehet a kivizsgálás menete, és mikor érdemes a fül-orr-gégészeti kivizsgálás után neurológushoz fordulni.

Állandó vagy átmeneti a szaglásvesztés?

A szaglásvesztést vagy szagvakságot (anosmia) két nagy csoportra lehet osztani. Az egyik az állandó szagláshiány, ami lehet veleszületett rendellenesség (ez egy nagyon ritka állapot), és főként azért érdemes róla tudni, mert veszélyes lehet, ha valaki nem érzi például a gázszagot. Ennek egyik sajátos példája a Kallmann szindróma, ami többek közt ún. hipogonodizmussal, tehát a szexuális szerepekben fontos részt jelentő szervek alulműködésével és szagláshiánnyal jár. Ez utóbbi is jelzi, hogy a szagok, illatok és a szexuális késztetés közt szoros összefüggés van. 
A másik csoportba tartozik a részleges és átmeneti szaglásvesztés, ami sokszor a COVID első tünete volt, még a köhögés, légúti panaszok, láz előtt. Ebből úgy látszik, hogy a vírus először valószínűleg a szaglási központokat, szaglóhámot támadta meg. Sajnos a COVID okozta szaglásvesztés meglehetősen elhúzódó jelleggel bírt, volt, akinek csak részlegesen tért vissza a szaglása. Ennél a jelenségnél nincs gyógyszeres beavatkozási lehetőség.
A COVID még ma is sokaknál diagnosztizálható, azonban már gyakoribb, hogy bármilyen banális, orrnyálkahártyát érintő gyulladás jár a szaglás elvesztésével. Ez azonban átmeneti és spontán rendeződik. Ezzel kapcsolatos megfigyelés, hogy ha sok orrdugulás elleni, vagyis érösszehúzó spray-t használ valaki, az is okozhatja az anosmiát.
Szaglásvesztés esetén a fül-orr-gégészt feltétlenül érdemes felkeresni, hiszen például polipok miatt is kialakulhat ilyen tünet. A polipok gyakran az orr nyálkahártyán és az orrmelléküregekben jelennek meg, és ha nagyon sok van belőlük vagy problémát okoznak, akkor érdemes azok eltávolításáról gondolkodni.

Neurológiai okok: agytumortól az Alzheimer-kórig

Neurológiai szempontból az a probléma, hogy a szaglás elődleges központja közvetlen az orrüreg teteje fölött van, és elég sérülékeny. Koponyatraumák esetén például éppen amiatt merülhet fel a koponyaalap törésének gyanúja, ha valaki fejsérülés után nem érez szagokat – ismerteti dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa. – A szaglásvesztés lehet féloldali is, ha például csak az egyik oldalon sérül a szaglóideg. Ez esetleg nem is feltűnő, de a traumás következmény kimutatásának természetesen van jelentősége. Ugyancsak sajátos szaglásvesztéssel jár a ritkán előforduló Foster-Kennedy szindróma, amelynek az a lényege, hogy egyik oldalon látóideg sorvadás, a másik oldalon papilla pangás lép fel, ami gyakran jár a szaglás elvesztésével. Ez a homloklebenyi agytumoroknak egy jellegzetes szindrómája. Nem alapvetően jellemző, de az Alzheimer-kórnál és a Parkinson-kórnál is felléphet szaglásvesztés, és számos más oka is lehet még ennek a tünetnek a myastenia gravistól a cinkhiányig, de legtöbbször más panaszok is csatlakoznak az anosmia mellé.

Miért nem tud mindenki ritmusra tapsolni?

2025. június 04.



Az emberi agy és a zene ritmusának összhangja régóta foglalkoztatja a kutatókat. Vajon mi segít abban, hogy tartsuk a ritmust, miközben zenélünk vagy táncolunk? Az ELTE PPK kutatói ennek a rejtélynek jártak utána a Scientific Reports-ban megjelent legújabb tanulmányukban. 

A zene az emberiség történetének kezdete óta velünk van. Amikor táncolunk rá, nem is gondolunk arra, milyen bonyolult dolgot művelünk: holott ahhoz, hogy együtt mozogjunk a zenével, mozgásunkat össze kell hangolni a ritmussal, agyunknak érzékelnie kell a zene ismétlődő, hangsúlyos pontjait, követnie kell a „lüktetést”. Hogy ez miként is történik, ma is izgalmas kutatások tárgya, hiszen ez az alapja annak is, hogy együtt tudjunk zenélni, táncolni vagy akár csak tapsolni egy koncerten.

Persze nem vagyunk egyformák a zenei képességekben: vannak, akik könnyedén tartják a ritmust, pontosan tapsolnak vagy dobolnak, míg másoknak ez nehezebben megy. Az eddigi kutatások szerint a háttérben a szaknyelvben neurális entrainmentnek nevezett folyamat áll, döntően ennek minősége szabja meg, hogy agyunk mennyire képes szinkronizálódni a ritmushoz. De valóban ilyen egyszerű ez?

Az ELTE PPK kutatói – Maria de Lourdes Noboa, Kertész Csaba és Honbolygó Ferenc – a Nature Scientific Reports folyóiratban nemrég megjelent tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a ritmikus mintákhoz való neurális entrainment mennyire jelzi előre a szinkronizációs készséget felnőtteknél. Ehhez olyan kognitív jellemzőket is vizsgáltak, mint a munkamemória és a zenei képzettség. 

Magyarországon először végeztek MR-vezérelt katéteres ablációt a Semmelweis Egyetemen

2025. június 03.



Itthon először hajtottak végre szívkatéteres ablációt MR-készülék segítségével a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A betegnek pitvari flattern, azaz pitvari lebegés miatt volt szüksége a beavatkozásra. A jobb képalkotást lehetővé tevő és a hagyományos, röntgenes ablációhoz képest sugárzással sem járó eljárást európai szinten is az elsők között végezték el a Semmelweis Egyetemen, a katétereket gyártó cég legújabb térképezési szoftverét pedig a régióban először alkalmazták a műtét során.


„A katéteres abláció fejlődését végigkövethettem pályámon: a ’90-es évek közepén én honosíthattam meg a katéteres ablációt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán és az egyik leggyakoribb szívritmuszavar, a pitvari lebegés ablációját Magyarországon elsőként alkalmaztuk. Most pedig ugyanitt az országban elsőként végezhettünk el pitvari lebegés ablációját MR-készülék segítségével” – mutatott rá dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a klinika igazgatója.


Mint elmondta, a városmajori klinika Kísérleti Kutató Laboratóriumában számos ablációs vizsgálatot és ablációskatéter-fejlesztést végeztek. Az MR-készülékben végrehajtott beavatkozást több mint öt éve tervezték, mire eljutottak a mostani műtétig.


A katéteres abláció egyik nehézsége, hogy a szívben elektromos jelek és röntgensugár segítségével tájékozódunk. A röntgen alapján azonban nem kapunk visszajelzést a különféle ablációs energiák szívre gyakorolt hatásáról, vagy arról, hogy mekkora a lézió, azaz a célzott károsodás. Ezek megoldására teremt egy új opciót, hogy a mágneses rezonancia vizsgálattal együtt végezzük az ablációs műtéteket, hiszen az MR-ben a szív leképezése szöveti szinten történik, ezzel egyidőben pedig létre tudunk hozni egy anatómiai térképet a szervről, amely segít a tájékozódásban


– magyarázta. Mint dr. Merkely Béla elmondta, a beavatkozás egyelőre bizonyos betegségcsoportok esetén alkalmazható itthon, de ahogy fejlődik a technológia, úgy lesz lehetőség egyre több indikációban használni. A jövőben akár a stroke-kal kapcsolatos katéteres intervenciók is elvégezhetővé válnak MR-ben.